Kiadó: SUN & MOON RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 8
Vajon milyen zenére lehet számítani egy olyan zenekartól, amely egy Ved Rums Ende című EP-vel mutatkozik be? Engem azonnal meghallgatásra késztet az anyag. A black metalban rejlő kísérletezési lehetőségeket ragadta meg a 2006-ban alakult cseh Voluptas, és nyilván ezt célozta alátámasztani a sajátságos című bemutatkozó minialbum. Mindazonáltal a kvintett a Towards The Great White Nothing debütlemezzel mutatta meg először igazán, hogy milyen irányokban képzeli el a zenei kiteljesedést. Míg a Ved Rums Ende inkább csak első szárnypróbálgatás volt, addig az említett első album már határozottabb formában mutatta az ötleteket. Ez év áprilisában jelenik meg a folytatás a Sun & Moon Records gondozásában.
Experimentális black metal címszó alatt sok mindent lehet művelni, s mihelyt elindítottam a Where Celestial Bodies Guide Not című új Voluptas-nagylemezt, fény derült rá, hogy a csehek nem simára csiszolt fegyverekkel kísérelnek meg háborús zörejeket csiholni. Az egész anyag rettentően durván, érdesen, gorombán szól: amikor teljes harci tűzben felizzítva játszik a Voluptas gárdája, maximális metal-hangszereléssel támadnak, ott bármely formabontó témák is üssék fel a fejüket, csakhamar eltűnnek e zord hangzáskép fortyogó üstjében. Már több alkalommal leforgott a lemez, s számomra úgy tűnik, hogy a csapat bármennyire is kedveli az avantgárd ötleteket – pl. rendre előkapják a szaxofont -, vagy éppen „leállnak” egy-egy akusztikus pihentetés kedvéért, a black metal kíméletlen arculatától eszük ágában sincs elfordulni. Itt van pl. a Mars Invictus: a Voluptas egyetlen vasbográcsban elegyíti a black metal vad, sodró lendületét, a maximális kompromisszummentességet, ugyanakkor bontja meg a tételt hozzáadott zenei részekkel.
A Yetzer Hara egyesíti a norvég black metal ’90-es évekre jellemző bősz indulatait, elsöprő erejét a jelenkor tekervényeivel. A norvég black metal fontos összetevő, a BM-nak leginkább ezt formáját kedvelik és művelik a csehek, de szerzeményeiket további csavarásoknak teszik ki, noise-, kísérleti és egyéb zenei elemekkel feldúsítva, kibővítve a komor színekkel megterhelt palettát. De hogy a Voluptas végképp ne legyen kiszámítható, az albumot lezáró Ex Nihilo Nihil Fit dalban egy olyan rockos részt hallunk, amely leginkább a norvég Furze világára emlékeztet. Michal frontember hangja szinte a hangáradattal összeforrva növeli a turbulenciát, de ezzel együtt sem átláthatatlan a megszólalás. Külön örülök, hogy a gitárok, dobok mellett a basszusgitár is kellően hangsúlyos.
Nehéz zene, kihívást jelentő hallgatnivaló, vagyis olyan, amilyennek a black metalnak lennie kell.
–
(A lemezismertető eredetileg a 2025. áprilisi számunkban jelent meg.)
