Skip to content

VOIVOD – Minden ezzel a dallal kezdődött

A Voivod idén ünnepli 40. születésnapját, és ezt a mérföldkövet a Morgöth Tales című, nagyrészt régi dalok új verzióit tartalmazó album kiadásával szeretné emlékezetessé tenni. A különleges hanghordozó a Century Mediánál fog kijönni, július 21-én.

A Francis Perron által a RadicArt Studio falai között rögzített és kevert, Maor Appelbaum által maszterelt hanghordozó második kislemezeként a Condemned to the Gallows 2023-as változata került bemutatásra, ami azért is különleges választás, mivel ez volt a zenekar legelső, albumon megjelent dala, köszönhetően az 1984-es Metal Massacre V-on való szereplésnek.

„A Morgöth Tales album ott kezdődik, ahol minden elkezdődött – mondta a Voivod frontembere, Denis ’Snake’ Bélanger. – A Condemned To The Gallows volt az első dal, amit valaha stúdióban rögzítettünk. Emlékszem, megdöbbentem, amikor először hallottam a hangomat, és egy kicsit meg is voltam ijedve. Csak néhány hónappal azelőtt csatlakoztam a zenekarhoz, és nem tudtam, hogyan kell énekelni, vagy egyáltalán azt, hogy képes vagyok-e erre a feladatra. Szóval, belevetettem magam, és kezdetét vette ez a 40 éves kaland. Ennek a dalnak az újrafelvétele egy igazi utazást jelentett számunkra. Visszamenni az időben, amikor még fiatalok és vadak voltunk, újra megragadni ugyanazt a belső dühöt, ami idáig vezetett bennünket, ráébresztett arra, hogy a szellemiség sosem öregszik. Köszönet édesanyámnak, aki gondosan megőrizte a bolygó felszínén létező egyetlen dalszöveges lapot, az én elmaszatolt balkezes írásommal. Máskülönben nekünk annyi lett volna.”

A Morgöth Tales lemezen a következő dalok fognak felsorakozni:

Condemned To The Gallows (2023 Version) [Metal Massacre V Compilation, 1984]
Thrashing Rage (2023 Version) [Rrröööaaarrr, 1986]
Killing Technology (2023 Version) [Killing Technology, 1987]
Macrosolutions To Megaproblems (2023 Version) [Dimension Hatröss, 1988]
Pre-Ignition (2023 Version) [Nothingface, 1989]
Nuage Fractal (2023 Version) [Angel Rat, 1991]
Fix My Heart (2023 Version) [The Outer Limits, 1993]
Rise (2023 Version, feat. Eric Forrest) [Phobos, 1997]
Rebel Robot (2023 Version, feat. Jason Newsted) [Voivod, 2003]
Morgöth Tales

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw