Skip to content

VOIVOD – Júniusban ismét Budapesten!

A Voivod a 80-as évek egyik legegyedibb zenekara, eredeti hangzásuk mellett a lemezeik köré épített sci-fi történetek jelentik a zenekar vonzerejét. A kanadai csapat tavaly ünnepelte 40. születésnapját, a legendák pedig Budapestre is visszatérnek június 7-én, a Dürer Kertbe.  A Voivod mellett az amerikai sludge metalt játszó Crowbar is érkezik, akik tavaly adták ki új lemezüket.

Kevés zenekar éri meg a negyvenet, még kevesebben teszik ezt méltósággal, és még ennél is kevesebben vannak azok, akik jóval a legendás státusz elérése után is újabb magasságokat érnek el. A Voivod soha nem hasonlított más zenekarra, ahelyett, hogy beálltak volna a sorba, inkább felforgatták a szcénát és megváltoztatták a normákat. Egyéniségük és kreativitásuk mind a mai napig egyedülálló. A hardcore punk, a 70-es évek progrock és a brit újhullámos heavy metal megjelenése által mélyen befolyásolt Voivod egy igazán eredeti hangzás megteremtésére törekedett, s ezért egy olyan egyedi stílust építettek fel, melyben a szövegek témái ötvözték az akkori hidegháborús politikát, a posztapokaliptikus irodalmat és a sci-fit.  

2018-ban megjelent tizennegyedik albumukat, a The Wake-et a zenekar a nyolcvanas évek végének fénykora óta megjelent legjobb albumának tartják, ezzel is megerősítve bebetonozott helyüket a metal legegyedibb és legsokoldalúbb zenekarai között. A tavaly kiadott 15. albumuk, a Synchro Anarchy a megjelenés hetében több országban is Top10-ben nyitott az albumeladási listákon. A srácok legutóbb 35. jubileumi turnéjukkal jártak nálunk, s most két pillanattal később máris túl vannak a 40. szülinapi turnéjukon is. Néhány tagcsere és az őrülten tehetséges Piggy 2005-ös elvesztése után is ugyanazzal a kezdeti lelkesedéssel és lendülettel zúznak a színpadon, a koncert után az ember sokáig nem akar majd más zenét hallgatni. 

A Voivod az elmúlt 25 év alatt (először 1999-ben léptek fel nálunk) végigjárta Budapest szinte összes klasszikus klubját az Almássy téri Szabadidőközponttól kezdve az E-klubon, a régi Dürer Kerten és a Wigwamon át a Petőfi Csarnokig, úgyhogy itt az idő, hogy az új Dürer Kertet is végre felavassák. A heavy metal kanadai képviselői tavaly tartották alakulásuk negyven éves évfordulóját, de nyugdíjba vonulás helyett inkább tovább csinálják azt, amihez a legjobban értenek: metál legendákhoz méltóan zúznak a színpadon. A Voivod ráadásul nem akármilyen társaságban érkezik: a sludge metalban pionírnak számító, 33 éve aktív Crowbar lesz a társuk, akik tavaly jelentették meg 12. stúdióalbumukat Zero and Below címmel.  

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw