Kiadó: AESTHETIC DEATH / Írta: MILÁN PÉTER / 8
A Voidwards 20 éven keresztül egzisztált a maga berkein belül, anélkül, hogy túl sokan szereztek volna tudomást létezésükről. Mint hírlik, a sok változást megélt formáció törzstagjai maradtak meg, s így készült el két évtized után a Bagulnik debütalbum. A korábbi időszakban csak élő fellépéseken és improvizatív felvételeken keresztül nyilvánult meg a rejtélyes alakulat. Eleddig semmit sem hallottam a Voidwards felől, nincs összehasonlítási alapom, informatíve elmondható, hogy a Bagulnik két tétele (22 és 17 percesek) úgyszintén improvizációs jellegű anyag.
Gyakorlott underground kalandorok az Aesthetic Death alapján már tudhatják – ha az eddig elmondottakból nem derült volna ki –, hogy a Voidwards nem könnyű eset. Eme angol extrém doom-kiadó mércéjével mérve sem. A szálak oroszföldre vezetnek, ahol egy kimondottan Lovecraftra emlékeztető történet áll a középpontban. A Voidwards énekese egy bizonyos falusi tanár, Ivan Perfilijev naplóját felhasználva írta meg a szövegeit egy környékbeli mocsárról, amiben állítólag egy ősöreg rémség lakik szenvedést hozva a vidékre. A fekete/fehér lemezborító illusztrációja jól visszaadja a kiadvány rémséges valóját, azonban a hangzóanyag mélységeibe épp csak bepillantást enged. Túl sokan nem lesznek, akik akárcsak egyszer végighallgatják a kétrészes, 39 perces Bagulnik albumot.
A zene experimentális drone doom metal, ahol a „metal” kifejezés a lehető legszélesebb, legtágabb értelemben veendő. Masszív hangkísérlet az egész anyag, amelynek én meglelem a vonzerejét, tudok kapcsolódni az ilyen áramlatokhoz, azonban meglehetősen szűk körben mozgunk, akiknek ez sikerül. Az ilyen jellegű zajkísérleteknél jót tesz a koncepció, ami ad egyfajta támasztékot az önmagában nagyon nehezen megközelíthető kiadványhoz. A fokozatosan kibomló, kiáradó, egyre mozgalmassá váló lemezen az „események” az utolsó percekre egészen besűrűsödnek, hogy aztán minden aláhulljon a sötétség mindent magába fogadó vermébe. A Bagulnik korpuszának közepe felé közeledvén a hangok alapján mintha különös lények kezdenének mozgolódni, sürögni a mocsár körül, embereknek támadnak különös víziói, mentális betegségei, mint a beszámolókból kiderül, s a morajló hangok e baljós történéseket kellő súllyal és érzékletességgel jelenítik meg.
A torzított gitár spontán zörejei, szakadatlan zúgásai, a gerjedések, a dobolás nyomasztó , elmosódó ritmusai, az esetenként beszüremkedő hörgések cselló különös hangjaival elegyednek, s az eredmény egy kifejezetten kísérteties, félelmetes hangtenger. A szónikus park mindazonáltal gazdagabb, úgymond változatosabb, mint a műfaj legnagyobb alakjáé, a Sunn O)))-é, bár ezek a jelzők erőtlenül, súlytalanul párolognak el e nyomasztó zajförgeteg feltornyosulása előtt. Olyan kísérleti doomszörnyetegek jutnak eszembe a Voidwards kapcsán, mint a Wormphlegm, a Tyranny, az Until Death Overtakes Me, a The Funeral Orchestra, s egyes pontokon a finn Woods Of Belial rettentően sötét, komor, horrorisztikus Deimos XIII albumának részleteivel is megfigyeltem hasonlóságot.
E zajörvényléshez nem lehet úgy hozzáállni, mint egy konkrét zenei formák, kompakt szerzemények formájában megnyilvánuló zenekarhoz, de aki kellő nyitottsággal rendelkezik az experimentális hangteremtők felé, s képes az érzékeit csatasorba állítani, vizionálni a Voidwards által hangokba öntött mocsári alakokat, bensőjét átjárja a Bagulnik különös világa, a határvonalak megszűnésével értékes élményekre tehet szert. Csak így érdemes közelíteni a kiadványhoz.
