Kiadó: NOBLE DEMON / Írta: MILÁN PÉTER / 6
Van az eredetileg Svédországból származó dallamos death metalnak egy olyan szárnya, amelyet főleg finn bandák művelnek nagy lelkesedéssel és kifogyhatatlan erővel. Néhány név a palettáról: Omnium Gatherum, Mors Principium Est, Eternal Tears Of Sorrow, Insomnium, Wintersun, de idekívánkoznak a Children Of Bodom leágazásai is, úgy mint Norther, Kalmah. Nem akarom egyoldalúan elmosni az egyes csapatok között meglévő – bár sokszor nem túl jelentős – eltéréseket, de a legtöbb ilyesfajta finn társaságra jellemző a giga-über-melodikus gitárjáték, az ezzel sokszor túlzottan is éles kontrasztban álló (Omnium Gatherum), éktelen rikácsolásokba, kerregésekbe fúló énekstílus, valamint a rendkívül élesre húzott, kifényesített produkció. Ha vannak is különbségek a pályatársak között, az imént elmondottak kb. 90%-ban érvényesek valamennyi formációra. A Voidfallen sem kivétel ez alól.
2019, Helsinki az alakulás évszáma és helyszíne, s a The Rituals Of Resilience a második album – jövőre jelenik meg. Csaknem kizárt, hogy hallottam a 2021-es debütalbumot (The Atlas Of Spiritual Apocalypse), mert még a csapat neve sem rémlik az emlékezetemben. Amikor elindult az új lemez, azt gondoltam, ismét egy agyonjátszott zsáner ezredik ugyanolyan lemezét hallom, ami tulajdonképpen igaz is, azonban két-három meghallgatás elteltével előjöhet néhány részlet, amely azt mondatja velem, hogy a csapat néha olyan félelmetes merészségre volt képes vetemedni, hogy néhány klisét maga mögött hagyjon menet közben.
Őszintén szólva az a gondom – és ez nagyon sok stílusgyakorlatra jellemző -, hogy egy-egy dal elindul valamilyen szép dallammal, hangulatos résszel, majd kb. fél perc múltán rákezdenek a szokásos In Flames/Dark Tranquillity-light tempózásra, a közepes ütemnél kicsit gyorsabb galoppírozásra, és ez azonnal elveszi a kedvem az egésztől. Ami a kilengéseket illeti, olykor előfordul egy-egy blastbeat (Starved Of Martyrs), de önmagában ez sem jelent semmit. A finnek zenéjének fontos eleme – miként más csapatoké is e zsánerben – a billentyűs háttérszőnyegezés, bombasztikum, ami néha „szárazon”, metalos csördöngölés nélkül is megy. Ha meg kellene egyet neveznem, a címadó számot tartom a legjobbnak.
Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan hallgatók a metalban, nem is kevesen, akik élnek-halnak egy-egy hangzásvilágért, szűkebb stílusért – akár egy életen át kitartva mellette –, s ők mindent felszippantanak, aminek köze van a szeretve szeretett irányvonalhoz, úgyhogy aki kedveli ezt az acsargós énekkel beirdalt mega-dallamos finn death metalt, és ezt a steril hangzást is magától értetődőnek tartja, boldog lesz a Voidfallen új albumával. Én, a néhány részletet leszámítva, amire fentebb kitértem, úgy hallgattam ezt a lemezt, mintha már a ’90-es években is hallottam volna. A hat pont szigorúnak tűnhet, de a lemez alig-alig tudta megérinteni az érzékeimet, nemhogy felzaklatni.
–
(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)
„A misztikus, csuklyás/maszkos/álarcos imidzs manapság nagyon megy. Ezúttal finnek bújtak ilyen gúnyába, hogy szuper dallamos death témákkal felgyújtsák a fantáziánkat! Ezt élőben nagyon megnézném, meghallgatnám!”
– Cselőtei László 9
„Úgy látom, volt egy kis átrendeződés a sorok között! A csapatnak a bemutatkozó albuma sem volt gyenge, a The Rituals viszont minden tekintetben tudja überelni az elődjét. Hangvételben, megszólalásban keményebb, hangszerelésben, zeneileg és érzelmi értelemben is sokszínűbb. Ez a fehér fény inverze, de a teljes színspekrum megvan benne vöröstől az ibolyáig. Sötét cucc, de nem hoz le az életről.”
– Kánya Ferenc 9
„Kegyetlen megszólalás és brutál nyomasztó hangulat. Sötét és hideg, mint a téli éjszaka.”
– Szénégető Richárd 8
„Mivel egy finn zenekarról van szó, nem lepődöm meg azon, hogy a srácok milyen ügyesen tudnak bánni az egészen finom, billentyűsökkel megtámogatott dallamokkal és az igazán durva, pusztítóan gyors témákkal. Azt nem mondom, hogy egységesen kiemelkedő lenne a színvonal, de azért akadnak egészen emlékezetes pillanatai az albumnak.”
– Zubor Olly 8
„Sablonos melodeath, de azért rá lehet hangolódni.”
– Gáti Viktor 7
„Black metalos fűszereket sem nélkülöző dallamos death metal Finnországból. Nem a világ legeredetibb muzsikája, nem is egységesen magas a dalok színvonala, de vannak egészen jó meglátásaik. Összességében nem rossz ez, és lesznek ők még jobbak is ennél. A lehetőség szerintem bennük van.”
– Schmidt Péter 7
„Nem rossz alapvetően, de azok a mézédes melódiák, amik kiemelik a Halo Effectet a dallamos skandináv death metal bandák tömkelegéből, itt nincsenek meg.”
– Uzseka Norbert 7
„Hallgattatja magát a finn melodeath-brigád második albuma, s vannak egészen kellemes pillanatai is, de ez mégiscsak a harmadik liga. A The Halo Effecttel összevetve mindenképpen.”
– Gyuricza Ferenc 6
„Teljesen átlagos zene, ezer hasonló banda mozog a világban.”
– Kiss Gábor 6
