Skip to content

VODKA FOR KIDS – Új klip a pécsi négyestől: WWJD

Votka címmel tavasszal hozta ki első EP-jét a punk rock/poszt-hardcore vonalas pécsi Vodka For Kids, a klippel kísért Ronnie James Dio dalt pedig már májusban bemutattuk. Most itt a második videoklipjük, amelyet az EP WJJD dalához forgattak. Élőben is elcsípheted őket, szeptember 4-én ugyanis a Pécsi Extrémsport Központban lesz egy Cső tes, majd peex/desz elnevezésű gördeszkaverseny, ahol a VFK is koncertezik.

A négyszámos EP-t még tavaly nyáron rögzítették Maczkó Róbert segítségével, aki Lovasi András stúdiójában (LA Gardens) dolgozik, a keverést Bodó Rezső (Pokoltornádó, Longbong) végezte.

A WWJD a tavaszi EP-nk záró dala és kezdettől fogva szerettünk volna klipet készíteni hozzá. Szerencsére Fekete Gyulával (akivel az előző klipen is dolgoztunk) teljesen ugyanaz volt az elképzelésünk. A dal leginkább az elvágyódásról, a szabadságról és annak áldozatairól szól, és az volt a célunk, hogy ez a videóban is megmutatkozzon. Éppen ezért pécsi deszkás srácokkal kooperáltunk, akik egy hihetetlenül jó közösség (ezúton is köszi a két főszereplőnek, Diamondnak és Kólintnak, valamint a Pécsi Extrémsport Központnak). A videóban egyébként megpróbáltunk Pécs kevesebbszer látott, mégis ikonikus helyszínein forgatni, mint pl. deep kerti, a régi laktanya, vagy a hőerőmű környéke.





www.facebook.com/vodkaforkids


VODKA FOR KIDS – WWJD (a 2021-es Votka EP-hez)





Zsidó Ákos énekes/gitáros:A grafikát Borbás Máté Olivér csinálta, megjelenésben szerettünk volna valami kevésbé metalosat, kevésbé szokványosat csinálni. A klip Fekete Gyula rendezésével készült (ex-Kipu), akivel hamarosan nekiállunk dolgozni a következő klipen – a WWJD című számhoz. Az ilyen deszkázós, szívós életérzésű videó lesz. A szám nagyjából arról szól, hogy mennyire bele tud az ember ragadni a piálásba meg a szívásba, és ettől olyan haszontalannak érzi magát. Közben elkezdünk dolgozni a következő EP-n.

Egyikünk sem lett agysebész, vagy a miniszterelnök szomszédja. Más az érdeklődési körünk és sok mindenben különbözünk is. Viszont egy valami közös, ami meghatároz mindannyiunkat. Ez pedig a zenélés, hogy hétvégente lemegyünk a próbaterembe, bekúrunk és zúzunk.


A Ronnie James Dio című számot a Holy Diver dal szövege ihlette, ezért kapta ezt a címet.



VODKA FOR KIDS – Ronnie James Dio (a 2021-es Votka EP-hez)

VODKA FOR KIDS – Votka EP (2021)
https://www.youtube.com/watch?v=3QHSN0qr8guZvxZQnvn4C4









nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw