Skip to content

VITRIOL – A kettősség jegyében

A 2021-es Antichrist EP-jét követően először jelentkezett új kiadvánnyal a portlandi Vitriol. A The Flowers of Sadism című kislemezt ráadásul egy komplett stúdióalbum is követi majd, amely 2024. január 26-án fog megjelenni, Suffer & Become címmel.

„A Flowers a korai fejlődési trauma és az ebből fakadó érzelmi alkímia témáját tárja fel, ami szadista impulzusok kialakulásához vezethet – mondta a Vitriol gitáros/énekese, Kyle Rasmussen. – Bár nem tűnt ideális stratégiának az egészségesebb alternatívák megléte mellett, a gonoszabb ösztöneim elfogadása volt a lelki és érzelmi túlélésem kulcsa abban az időszakban, amikor a környezetem egyszerre volt ellenséges és megkerülhetetlen. Ez egy bonyolult utazás kezdetét jelzi, amikor a túlélésre való törekvésben szükséges gonoszságok elcsábítanak.”

A Suffer & Become album producere Kyle Rasmussen volt, a keverést pedig Dave Otero (Archspire, Cattle Decapitation) végezte el.

„Egy olyan albumot akartam, amely erős kettősséget sugall – folytatta Kyle. – Nagyon magas csúcsokkal és nagyon nagy mélységekkel. A mélypontokat nagyon jól ismerjük, de a diadalmas csúcsokat nem annyira. Azt akartam, hogy az albumnak legyen egyfajta optimizmusa, mind szövegileg, mind zeneileg. Hogy a lemez egyfajta bizakodó hangulatot közvetítsen, ami valószínűleg elveszett az első album fekete örvényében.”

VITRIOL – Suffer & Become
(01/26 – Century Media)

1. Shame And Its Afterbirth
2. The Flowers Of Sadism
3. Nursing From The Mother Wound
4. The Isolating Lie Of Learning Another
5. Survival’s Careening Inertia
6. Weaponized Loss
7. Flood Of Predation
8. Locked In Thine Frothing Wisdom
9. I Am Every Enemy
10. He Will Fight Savagely

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw