Skip to content

VICIOUS RUMORS – Augusztusban új album

Öt év telt el azóta, hogy az amerikai power metal zenekar, a Vicious Rumors kiadta legutóbbi albumát. Ez alatt az öt év alatt a zenekarvezető Geoff Thorpe és legénysége jóval több mint százötven koncertet adott, sűrített formában bemutatva a csapat hosszú pályafutását, és előadva a legfontosabb VR-klasszikusokat. Ezen koncertek mély nyomot hagytak a Vicious Rumors tagjaiban, ugyanakkor új energiát is szabadítottak fel bennük. Mindez pedig a közelgő, The Devil’s Asylum című albumon fog tetőzni.

„A The Devil’s Asylum lemezen visszatérünk a gyökereinkhez, kortárs hatásokkal kombinálva mindezt – mondta Geoff Thorpe. – A Vicious Rumors 45 éves múltra tekinthet vissza, így számunkra csak egyetlen cél létezik: minden, amit csinálunk, legyen szó egy koncertről, egy dalról, egy új albumról, az legyen jelentőségteljes. Ez a zenekar mindig is az intenzitásról, az erőteljes zenéről és az új ötletekről szólt.”

Ebből a szempontból a The Devil’s Asylum teljes mértékben tükrözi a zenekar lényegét, miközben az új rajongók számára is vonzó lehet. Geoff mellett a zenekar alapító dobosa és vokalistája, Larry Howe is jelen van, mellettük a 2019 óta a csapat tagjaként ismert Robin Utbult basszusgitáros teszi teljessé a VR stabil alapját. A dalok megírása után két új tag is csatlakozott, amivel a zenekari kémia új szintre emelkedett: az új énekes Chalice és a másik új tag, a gitáros Denver Cooper egyaránt a floridai Cape Coralból lehetnek ismerősek.

A The Devil’s Asylum augusztus 29-én lát napvilágot a Steamhammer gondozásában. Az első kislemezdalként kiadott Bloodbath egy nyers speed metal támadás, dallamos énekkel és thrashes gitárriffekkel, tökéletesen ötvözve a csapat ellenállhatatlan keménységét a gyorsasággal és a fogóssággal.

VICIOUS RUMORS – The Devil’s Asylum
(08/29 – Steamhammer)

1. Bloodbath
2. Dogs Of War
3. Crack The Sky In Half
4. High Hell Hammer
5. Butchers Block
6. Abusement Park
7. Wrong Side Of Love
8. Boring Day In Hell
9. In Blood We Trust
10. Better Than Me
11. The Devil’s Asylum

KERESÉS
Megjelent a májusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw