Kiadó: LES ACTEURS DE L’OMBRE PRODUCTIONS / Írta: MILÁN PÉTER / 7
Kissé meglepett, hogy a lemezt a LADLO gondozza, bár a black metalt szélesen értelmező kiadó palettáján már korábban is voltak „furcsaságok”. A Versatile debütalbuma, a Les litanies du vide a LADLO legfrissebb kiadványa, a tetszetős digipak-CD, a füzet a szokásosan ismert nívót garantálja.
A Versatile új csapatnak mondható, 2019-ban alakult Svájcban, Genfben, s négyen vannak. Az alapító Hatred Salander énekes gereblyézte össze a többieket, s alakított ki egy koncepciót. Atra Bilis címmel 2022-ben megjelent egy EP, majd idén a debütalbum. Az elképzelés az volt, hogy a black metal elemi erejét az indusztriális zene gépiességével kapcsolják össze, s ugyan az ötlet korántsem új, nem elveszett próbálkozás. Jómagam soha nem rejtettem véka alá, hogy nem szeretem a steril hangzásokat és a túlzottan mechanikus dolgokat sem, amelyeknek nagyon jóknak kell lenniük, hogy mondjanak valami érdemit, de tény, hogy a Versatile albuma megér néhány leforgatást.
Hallani, hogy a svájci csapat a két zenei világ vegyítését nem kívánja teljesen homogén végeredmény reményében elvégezni, így egészen techno-jellegű részekkel is találkozhatunk (Ieshara), de az Alter ego tételében is túlsúlyban van az indusztriális techno a metallal szemben. Ez a zenei világ eleve megkövetel egy hangzásképet, aminek – ha már gépiesnek kell lennie a végeredménynek – a mechanikussága, a folytonos kalapálások, a nagyon kemény, karcos ritmika engem sokszor fáraszt. A záró Le mal nécessaire-ben a metal már hangsúlyosabb (gitárszólóra is ragadtatják magukat), de a rideg pörölyütések mindvégig jelen vannak.
A folyamatos billentyűs játék, a hideg, kockaszerű, szögletes ütemek, olykor az idegeken táncoló őrült, teátrális ének (vagy inkább hangszálgyötrések) eszembe juttatják a finn …And Oceans bizonyos lemezeit, a Samael világát, de a black metalosabb részeknél a görög Septicfleshsel is van közös mező. Látom, hallom az elképzelést, s bár a megvalósítás nem rossz, inkább ezt értékelem, nem a lemez rám gyakorolt mérsékelten pozitív hatását.