Kiadó: Dying Victims Productions / Írta: Kánya Ferenc / 8
Első belehallgatás után félretettem az albumot, bár – utólag azt gondolom – ez nem azt jelentette, hogy nem találtam jónak ahhoz, hogy írás szülessen róla, csak az aktuálisan hallgatott sok death meg thrash cucc között nem tűnt elég keménykötésűnek. A napokban viszont feltettem megint. Nem azt mondom, hogy ezúttal meggyőztek, de jóleső múltba révedéssel hallgattam a Psychodrome dalait.
Agyaltam közben, hogy 2025-ben egy ilyen anyag relevanciája inkább a nosztalgikus értékén alapul, mintsem aktuális szükségességén. Ez tehát inkább múltidéző heavy metal, és igazából nem is akar többet, mint múltat idézni. Azt viszont őszintén, minden tekintetben, a produkció teljes szélességében. Ott van mindjárt a borító. Nem túl elgondolkodtató darab, de már első pillantásra is a Scorpions Blackoutja és Dio Last in Line albuma ugrik be róla. A nóták is abszolút ebbe az érába, a 80-as évek első felébe röpítenek vissza. A Judas Priest Screaming/Defenders korszaka abszolút domináns, mögötte halványabban felsejlik a korai Maiden is, az a vagány, rámenős oldala, amit például a Prowlerben vagy a Wrathchildban is mutat. A harmadik rétegben meg olyan tengerentúli csapatokat hallok, mint a Liege Lord, az Omen vagy a Brocas Helm, a korai időszakukből persze.
A hangzás tekintetében is a Priest a meghatározó, tiszta, nyers, agresszív sound jellemzi a korongot. Nekem különösen a Priest és a Maiden karakterét egyszerre idéző, több szólóval is ellátott Children of the Beast és a Ravening Angel párosa tetszett, aztán a Radar meg a Race to Glory tempós, egyenes, határozott metalja (egy brit és egy amerikai) meg a Scorpions Blackoutját kivonatoló, és ezáltal kicsit „outlier“ vagy „bónuszjellegű“ Dynamite – ami nem azonos az azonos című dallal a lemezen.
Azt gondolom, a linzi rockerek nem fognak megorrolni a rengeteg párhuzamért, nagyon keményen melóztak azon, hogy EZ, amit csinálnak, AZ a heavy metal legyen, amit ők is szerettek. Ha ’82-84 magasságában te is bírtad az akkori fémzenéket, akkor párás tekintettel fogod hallgatni ezt a lemezt, viszont ha a fentiek nem mondanak semmit a számodra, a Psychodrome sem fog.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámunkban jelent meg.)
