Skip to content

VENAMORIS – A tél suttogása

A dobos legenda Dave Lombardo (ex-Slayer, ex-Testament, Mr. Bungle) és felesége Paula által működtetett Venamoris jövőre jelenteti meg második stúdióalbumát az Ipecac Recordings gondozásában.

„Néhány hónappal azután, hogy 2010-ben megismertem Paulát, tétován avatott be egy évtizeddel korábbi karrierjébe Wayne Newton első számú énekesnőjeként. Később lejátszotta nekem az évek során felvett demóit. Lenyűgözött megnyugtató, gazdag hangszíne és természetes harmóniái. Elszántan biztattam, hogy térjen vissza régi alkotótevékenységéhez. Csodálatos utazás volt végignézni, ahogy ez a zene életre kel” – nyilatkozta Dave Lombardo.

A készülőben lévő albumról most kijött egy újabb ízelítő, a szöveges videóval kísért Winter’s Whispers című szerzemény.

„A Winter’s Whispers egy tisztelgés az évszak sokféle hangulata iránt érzett ingadozó, romantikus szeretetünk előtt.”

A Venamoris debütáló albuma, a Drown in Emotion tavaly februárban jelent meg.

„A Venamoris egy egészen intim projektet jelent kettőnk számára. Azzal, hogy a második albumunk az Ipecac kivételesen képzett kezei között kerül gondozásra, egy álmunk vált valóra. Esztatikus a boldogságunk, hogy ennek a vakmerő kiadónak a részei lehetünk.”

https://venamoris.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw