Kiadó: GrundRecords / Írta: Uzseka Norbert / 9
Varga Krisztiánt a legtöbben talán a Thy Catafalque koncertfelállásából ismerik, de pengetett a Tales Of Evening-ben és az Ann My Guard-ban is, stb. Ez a szűk 20 perces EP az első szólóanyaga, és Tadeusz Rieckmann (Tyr, ex-Dalriada) dobosnak is van hozzá köze, minthogy a vele közös jammelések adták az ötletet Kriszunak, hogy megírja ezt az öt dalt.
Aki látta már emberünket gitározni, tudja, hogy virtuóz muzsikus, de a Departures nem mindenáron a villantásról szól, mint megannyi más instrumentális gitárzene. Nyilván kiderül róla, hogy emberünk mennyire penge, de az még inkább, hogy 1. nagyon tud zúzósan riffelni és 2. nagyon tud melódikus, fogós gitárdallamokat is írni és játszani.
Zúzda végül is mindegyik nótában van, és a masszív riffelésről nekem leginkább a Nevermore jut eszembe. A dallamos ill. szólisztikus részek viszont nem annyira eszementek, mint Jeff Loomisnál. Ezekről néhol Joe Satriani álmodozós-szárnyaló dallamvilága jut eszembe, másutt viszont szimfonikus/neoklasszikus futamok szállnak elő Krisztián ujjai alól (halld pl. Unviable Harmony). De pl. a záró Librában vannak olyan témák is, amik simán elférnének egy Dream Theater anyagon. Ám legalább ugyanennyi hangulatos, atmoszféra-teremtő rész, dallam, díszítés is van a dalokban (pl. a Miro című nyitótételben valami olyasmi misztikus téma, ami szerintem remekül illene fantasy regényekhez vagy filmekbe). S legfőképp ezeknek köszönhető, hogy az EP-t ugyanolyan jól esik a háttérben hallgatni, mint teljes odafigyeléssel. Magával visz, utaztat, de úgy, hogy sosem telik el egy egész perc, hogy ne emlékeztetne rá Kriszu, hogy ez azért egy metal anyag. Szóval jó cucc, jöhet még belőle!
