Skip to content

VARG – Pénteken jön a friss album, új dal és klip: Fara Til Ránar

Zeichen címmel szeptember 18-án jelenik meg a pagan, death, black metalos német Varg új albuma, harnadik előzetesként pedig máris itt a klippel kísért Fara Til Ránar dal.

A Varg tavaly egy Wolfszeit II című lemezt adott ki – újra feljátszották ugyanis az eredetileg 2007 tavaszán még egy kis kiadónál napvilágot látott bemutatkozó albumot. Az ötödik Varg nagylemez a 2016-os Das Ende aller Lügen volt. A csapat egy új korszakot kíván nyitni ezzel a hetedik albummal.


www.facebook.com/VargOfficial

Freki, a frontember:

Számunkra a Fára Til Ránar tükrözi a legjobban az ‘új’ Vargot. Itt aztán minden szem Fylgjára irányul, a csapatunk új, hivatalos tagjára. Már a Wolfszeit II lemezen is felbukkant, a tavalyi turnén is szerepelt, a fejlődésünkre, az új irányra pedig nagy hatást gyakorolt. Teljesen természetes módon vált a csapatunk részévé. Ebben a dalban a tengeri istennőt, Ránt személyesíti meg…




VARG – Fara Til Ránar (a 2020-as Zeichen albumhoz)



VARG – Auf die Götter (a 2020-as Zeichen albumhoz)




Freki, a frontember: „A Zeichen az új albumunk szíve, de talán még az ‘új’ Vargé is. Fontos volt számunkra, hogy elsőként a címadó dalt tegyük közzé, hivatalos klippel együtt, mert a zene és a látvány szempontjából is az új lemez energiáját tükrözi, egyúttal meghívja a rajongókat a legendás viking-korszakba. Kövessetek minket az utazásunkon!”


VARG – Zeichen (a 2020-as Zeichen albumhoz)







VARG – Zeichen
(09/18 – Napalm Records)

01. 793
02. Schildwall
03. Auf die Götter
04. Rán
05. Fara Til Ránar
06. Wildes Heer
07. Feld der Ehre
08. Wanderer
09. Verräter
10. Zeichen




KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw