Zeichen címmel szeptember 18-án jelenik meg a pagan, death, black metalos német Varg új albuma, harnadik előzetesként pedig máris itt a klippel kísért Fara Til Ránar dal.
A Varg tavaly egy Wolfszeit II című lemezt adott ki – újra feljátszották ugyanis az eredetileg 2007 tavaszán még egy kis kiadónál napvilágot látott bemutatkozó albumot. Az ötödik Varg nagylemez a 2016-os Das Ende aller Lügen volt. A csapat egy új korszakot kíván nyitni ezzel a hetedik albummal.
Freki, a frontember:
„Számunkra a Fára Til Ránar tükrözi a legjobban az ‘új’ Vargot. Itt aztán minden szem Fylgjára irányul, a csapatunk új, hivatalos tagjára. Már a Wolfszeit II lemezen is felbukkant, a tavalyi turnén is szerepelt, a fejlődésünkre, az új irányra pedig nagy hatást gyakorolt. Teljesen természetes módon vált a csapatunk részévé. Ebben a dalban a tengeri istennőt, Ránt személyesíti meg…„
VARG – Fara Til Ránar (a 2020-as Zeichen albumhoz)
VARG – Auf die Götter (a 2020-as Zeichen albumhoz)
Freki, a frontember: „A Zeichen az új albumunk szíve, de talán még az ‘új’ Vargé is. Fontos volt számunkra, hogy elsőként a címadó dalt tegyük közzé, hivatalos klippel együtt, mert a zene és a látvány szempontjából is az új lemez energiáját tükrözi, egyúttal meghívja a rajongókat a legendás viking-korszakba. Kövessetek minket az utazásunkon!”
VARG – Zeichen (a 2020-as Zeichen albumhoz)
VARG – Zeichen
(09/18 – Napalm Records)
01. 793
02. Schildwall
03. Auf die Götter
04. Rán
05. Fara Til Ránar
06. Wildes Heer
07. Feld der Ehre
08. Wanderer
09. Verräter
10. Zeichen