Kiadó: Sz.k. / Írta: Uzseka Norbert / 9
A debreceni Van annak a Dickmann Rolandnak a másik zenekara, aki a Bordó Sárkányt is vezeti. Csak míg utóbbi zenéje főleg középkori muzsikákból táplálkozik, addig a Vanban csomó más egyéb is van. Népzene is, de itt sokkal inkább megjelenik a modernebb, rock hangszerelés. Gyakran progresszív rockos témák is előkerülnek, de nincs egy olyan szerzeményük sem, ami csak ilyen vagy csak olyan lenne. Mindben keverednek a különféle zenei irányzatok, és épp abban mutatkozik meg igazán a zenészek kiválósága, hogy ezek a különféle témák milyen természetességgel olvadnak egybe.
Az albumot nyitó Feketén rögtön a leginkább slágeres szám, folk és prog is van benne, de egy csomó magyar alternatív pop/rock csapat is megirigyelhetné. Az instrumentális Alávaló talpalávaló szöges ellentéte ennek: itt Roland középkori dudája viszi a prímet, a ritmus meg szinte punkba hajlik, miközben a többi zenész simán hoz egy-egy proggie futamot. Táncos nóta, és ez áll az anyagon a legközelebb a Bordó Sárkány világához. Ez, meg a Herr Mannelig, amely középkori hangulatot áraszt (lévén XIV. századi svéd népballada), de van benne némi ír-kelta feeling is a furulya miatt.
Az album másik fő slágeresélyese a Van úgy, a maga lelkesítő dallama-tempója miatt. De az And I Feel Like-ot is könnyű megszeretni, bár az a latinos témáktól a Kalákát idézőkön át a részint vidám, részint felemelő, ünnepélyes részekig annyi mindent hoz, hogy önmagában tanulmányt lehetne írni róla. Hasonlóan összetett a Kis kece lányom átirata, vagy épp a viccesen Technónak címzett dal, melyben sok technikásabb téma van, de techno egy darab se. A Fény és levegő mintha bárzenébe oltott Makám lenne, szintén könnyebben befogadható, elvarázsolt darab.
Hanem azért a két legfőbb kedvencem a hátborzongató, misztikus hangulatú, egyben talán legmetalosabb Memento, valamint a záró, instumentális Csatazaj, mely számos témából építkezik-fokozódik, és egyértelműen filmért kiált, annyira filmzeneszerű.
Fel is soroltam az összes dalt, mert ezt az albumot nem lehet annyival elintézni, hogy változatos és gazdag. Még külön szólnék Tóth Emese énekesnőről: középfekvésű, sokszor szinte nyersnek ható hangja miatt eléggé különbözik pl. a manapság oly’ menő szimfo metal énekesnőktől. Semmi áriázás, semmi szélsőséges dráma nincs az énekében, ahogy a Van zenészei sem tartoznak a villantós, ezerrel tekerő, tudásukat fitogtató muzsikusok közé. „Cserébe” viszont igazi mélység, erő és szépség van Emese énekében, dallamaiban, és elég egy-két hallgatás, hogy beléd ivódjanak a dalok.
https://www.facebook.com/VANzenekar
