Skip to content

VAN HALEN – Eddie Van Halen halála előtt valóban dolgoztak egy nagyszabású reunion turné tervén

Distance címmel tegnap mutatta be első dalát Wolfgang Van Halen, a néhai Eddie Van Halen fia, aki 2006-ban lett a Van Halen basszusgitárosa. Egészen pontosan Wolfgang régóta tervezgetett Mammoth WVH nevű szólócsapatától érkezett a nóta, bár minden hangszeren Wolfgang játszik, és ő is énekel benne.

A dal kapcsán Wolfgang interjút adott Howard Sternnek, az első interjút apja halála óta.

Többek között arról is beszélt, hogy valóban tervezés alatt állt egy nagyszabású Van Halen reunion turné, amelyről korábban számos pletyka, híresztelés látott napvilágot:


Ezek nagyon igazak voltak. 2015 óta beszélgettem erről apámmal és elővezettem az ötletet…. ‘Apa, tudod mi lenne menő? Mi volna ha mi nyitnánk nektek egy turnén, Mike (Michael Anthony basszusgitáros) pedig visszatérne? És ahogy telt az idő, egyre inkább hajlott erre. Sikerült felvillanyoznom. És egy adott ponton össze is állt ez a dolog, amit egymás között viccesen Konyhai Mosogató Turnénak neveztünk (arra utalva, hogy ott aztán minden összegyűlik), mert miután leokázta a dolgot, arról volt szó, hogy ‘hívjuk el Dave-et (David Lee Roth, az első Van Halen énekes), Sammy-t (Sammy Hagar, David utódja) és még Cherone-t is (Gary Cherone, az Extreme énekese, akivel egyetlen VH album készült), és csináljunk egy kib…ott gigantikus, bámulatos dolgot!‘.”





Wolfgang a Van Halen jövőjéről és arról a hülye pletykáról, hogy átvenné apja helyét a Van Halenben:


Ez egy kib…ott nagy ostobaság. Eddie Van Halen nélkül nincs Van Halen. Én nem az apám vagyok. Nem fogom átvenni a helyét. Az egész életemet azzal töltöttem, hogy bizonygassam, nem olyan vagyok, mint ő, én önmagam vagyok. És ő is azt mondaná, ha még élne, hogy csináljam a saját dolgomat.

A Van Halen, leszámítva talán egy tribute koncertet és későbbi, esetleges archív felvételek kiadását, egy lezárt történet. Nincs már édesapám és ezt igyekszem feldolgozni. Szóval, a rajongók is képesek lehetnek feldolgozni, hogy a Van Halen nem lesz többé. A zene örökké tovább él majd, de a bandát nem lehet folytatni Eddie Van Halen nélkül.



Édesapja elvesztéséről:

Ez szörnyű. Borzalmas. Minden egyes nap. Néha kicsit jobb, néha rosszabb. A fájdalom továbbra is mindig jelen van, de az embernek ki kell találnia, hogy idővel hogyan tudja egy kicsit jobban elviselni ezt. De mindig fájni fog.


A közeli kapcsolatukról, a kettejük közti zenei kötelékről:

Ez egy ajándék, és egyben átok is. Annyira közel álltunk egymáshoz, és most, valamint az életem hátralevő részében, egyszerűen mindig ott lesz a gondolataimban, bármit is csinálok. Ami persze jó, de ugyanakkor fájdalmas is.


A Distance dalról:

Van egy csomó más ötlet, ami befejezésre vár. A Distance egy volt ezek közül. Amikor mindez bekövetkezett, úgy voltam vele, hogy ezt most befejezem és kihozom – apámnak.








Wolfgang már jóval korábban szerette volna bemutatni a csapatát, amikor azonban kiderült, hogy édesapjánál visszatért a rák, mindent félretett, hogy támaszt nyújtson Eddie Van Halennek. A Mammoth WVH bemutatkozó lemeze 2021 folyamán lát majd napvilágot.

Wolfgang:Ahogy az apukám a különféle egészségügyi problémáival küzdött, elképzeltem, hogy milyen lesz az életem nélküle, és hogy milyen szörnyen fog hiányozni. Egy rendkívül személyes dalról van szó, mégis úgy érzem, hogy bárki képes átérezni a mondanivalóját, hiszen mindenkit érnek súlyos veszteségek az életben…


…Nem terveztem, hogy a Distance dalt fogom elsőként közzétenni, de azt is gondoltam, hogy az apám velem ünnepli majd a kiadását. Ez a dal neki szól. Szeretlek és hiányzol, apu.



A Distance dal valójában egy nyílt levél Wolfgangtól az édesapjának, és szerencsére meg is tudta mutatni neki, sőt, Eddie Van Halennek ez lett a kedvence.

A dalhoz készült videó családi felvételekből állt össze, a végén pedig egy megindító hangüzenet hallható, Eddie-től a fiának.












KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw