Skip to content

VAN HALEN – Árverésre kerül Eddie Van Halen két ikonikus gitárja

Az október 6-án elhunyt Eddie Van Halen két gitárja kerül árverésre a Julien aukciós ház december elejére szervezett árverésén, valamint a néhai Kurt Cobainnek az a Fender Stratocasterje, amit a Nirvana In Utero turnéján zúzott össze.

Darren Julien, az amerikai aukciósház vezetője azt mondja, hogy Eddie Van Halennel már jóval korábban egyeztettek erről az árverésről.

Miközben készültünk az idei Icons & Idols: Rock and Roll aukciónkra, nagy szomorúsággal értesültünk Eddie Van Halen haláláról. Megtiszteltetés, hogy ettől a kivételes tehetségű gitárhőstől két hangszert is árverésre bocsátunk decemberben.

Az egyik gitár egy 2004-es EVH Charvel Art Series, amelynek csíkozását Eddie végezte, a hangszert alá is írta. San Antonio-ban játszott is a gitáron, ennek nyomait a cigaretta okozta égésnyomok jelzik.

A másik gitár is spéci darab, azt Eddie a saját stúdiójában (5150) építette a gitártechnikusával, Matt Bruckkal, és az egyik személyes kedvence volt. Természetesen ennek csíkozását is maga végezte el. 1991-ben ajándékozta oda az egyik közeli barátjának, Bryan Cashnek, dedikálta is neki a hangszert, Cash bárjában is játszott rajta.

Becslések szerint a gitárok egyenként 40-80 ezer dollárért (12,5-25 millió forintért) kelhetnek majd el a decemberi árverésen.

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw