A melodikus rockos/metalos finn Valonkantajat második albuma, a Pimentola idén lett 10 éves. A jeles évforduló alkalmából most megjelent a lemez egy új, továbbfejlesztett változata.
„Akkoriban nem voltam teljesen elégedett a Pimentola keverésével, az egész túl basszusközpontú volt, és a gitárok a debütáló lemezhez képest elcsépelten szóltak – indokolta az újrakiadást Jaake Nikkilä énekes-gitáros. – Az újramaszterelés csodát tett az albummal, és ezért köszönetet kell mondanunk Jarno Hänninennek, a D-stúdió legendás hangmérnökének, aki a maszteringet végezte. Most már úgy szól az album, ahogy eredetileg is szólnia kellett volna, azaz élesen, anélkül, hogy elvesztené a mélyebb basszus kellő dübörgését.”
Emellett azt is megtudhattuk a zenekar tagjaitól, hogy pár évnyi kihagyás után immáron komponálási fronton is aktívabbá váltak, aminek köszönhetően jövőre minimum két új dalt fognak majd bemutatni a készülőben lévő komplett albumukról.