Skip to content

VADÁSZ – Igfon krónikái

2021. december 18-án jelent meg kazetta formájában a Vadász debüt albuma “Harc a benzinért” címen a Burning Sun Records gondozásában. Az évforduló alkalmából a zenekar egy szöveges videót hozott az album egyik különleges dalára, amely az “Igfon krónikái” címet viseli.

„Ez a dal kicsit eltér az album posztapokaliptikus atmoszférájától és visszaránt a gyökerekhez, elkalandoz a magyar legendák világában, ugyanis a dal szövegét egy herceg ihlette, aki vadászat során egy „vadkan” által halálos sebet kap. Szent István király fiáról, Imre hercegről van szó. A téma azért is áll közel a zenekarhoz, mert hat évvel ezelőtt azon a vidéken született meg a Vadász projekt, ahol ez a bizonyos vadászat történhetett.”

A dal eddig még csak fizikális hanghordozókon és egy-két digitális platformon volt elérhető, Youtube-n azonban nem volt megtalálható. Ezt pótolva jelent meg most a dal, amit a Sparrow Music Studio az idei CD megjelenéssel egyidejűleg mixelt újra.

A zenekar jelenleg egy öt dalos EP-n dolgozik, melyen négy, a debüt albumról kiválasztott dal angol nyelvre átdolgozott verziója/remixe, illetve egy meglepetés dal lesz majd hallgatható. Az EP megjelenése március elejére várható, de előtte még, január közepén érkezni fog egy új videóklip a 2022-es év margójára!

nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw