Skip to content

URIAH HEEP – Mick Box üzent a rajongóknak

2022. december 11-én, vasárnap kerül sor a Uriah Heep 50 éves jubileumi koncertjére. A legendás angol hard rock zenekar a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Plenáris termébe egy két blokkból álló dupla előadással érkezik.

Mick Boxnak, a csapat alapító tagjának, gitárosának üzenete a magyar rajongóknak:

A hatvanas évek végén – a Black Sabbath, a Led Zeppelin, és a Deep Purple kortársaként – indult Uriah Heep az egyik olyan legismertebb hard rock banda, amely a mai napig is aktívan koncertezik.

A Covid miatt többször elhalasztott 50 éves jubileumi koncertturné a Uriah Heep – immár több mint öt évtizedes – munkássága előtt tiszteleg. A zenekar egy két részes műsort ad – az első felvonásban egy színházi jellegű, egyedi akusztikus előadást hallhat a közönség, a rövid szünetet/átszerelést követően pedig a második blokkban egy teljes értékű rock koncert részesei lehetnek az esemény látogatói.

Az este során természetesen a legnagyobb Uriah Heep slágerek – Lady In Black, Easy Livin’, July Morning, Stealin’ – is felcsendülnek a Mick Box vezette együttestől, aki mellett a már több mint három és fél évtizede a zenekarban játszó Bernie Shaw énekes, és Phil Lanzon billentyűs, valamint a kétezres évek elején érkezett Russell Gilbrook dobos, és Davey Rimmer basszusgitáros lép színpadra.

A két részes műsorban a már az égi zenekarban játszó egykori zenésztársakról – Ken Hensley, David Byron, Lee Kerslake, John Wetton, és John Lawton – is megemlékeznek majd.

Az esemény oldala: www.facebook.com/events/424528999215239

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw