Idén augusztusban megjelent az Urfaust Untergang albuma, a hetedik a sorban, a csapat pedig szögre akasztotta a hangszert, az ivókupát (ez utóbbit kétlem), és beszüntette ténykedését. 2003-ban alakult a duó, tehát pont úgy időzítettek, hogy húszéves zenélés végére tegyenek pontot. Az Urfaust minden téren rendkívül excentrikus zenekar volt, az összes létező szempontból egyedülálló, egyszeri jelenség. Black metalt adtak elő úgy, azzal a szemlélettel, ami a ’80-as, majd ’90-es évek stílusalapító zenekarait elindította: mozgosítani a kreatív erők teljességét, teljes lényüket belevetni az alkotásba, áldozatokat hozni a mű megszületéséért, azzal maximálisan eggyé válni. Úgy vélem, a IX/VRDRBR-duó maradéktalanul eleget tett ezeknek a feltételeknek.
Komoly ívet írtak le az Urfaust lemezei, ha csak a soralbumokat vesszük, azok is, de ezeken kívül rengeteg split és egyéb kiadvány is kikerült nehéz levegőjű alkotó barlangjukból. Rettentően nyers black metalról szólt a fáma kezdetben, de a zenekar kinyilvánította, hogy semmilyen műfaj semmilyen szabályát nem hajlandók figyelembe venni. Mondhatni, hogy ezekről tán nem is tudtak, azonban tudniuk kellett, hiszen akkor miből táplálkoztak volna, mi az, amit el kellett kerülniük? Nyilván nem zenei kinyilatkoztatók ők, erről szó sincs, de az extrém underground zenék világában markáns hangzásvilágra sikerült szert tenniük.
Amikor black metal és ambient-hangzások együttállásáról beszélünk, az Urfaust neve megkerülhetetlen. Amikor torzított gitárt pengettek, akkor is mindig rendelkeztek egy komor, félelmetes atmoszférával, de teljes lemezeik születtek (Apparitions), amelyek végig ambient-zenét tartalmaztak. Hangulatvilágukat tekintve ezek a kiadványok analóg viszonyban állnak a többivel. Az Urfaust – nyilván a név se véletlen – mindvégig kokettált a patással, és a leittasodás témaköre is gyakorta felütötte a fejét. Talán ettől az élménytől is létszintek megnyitását várták – nem tudom, de kár is firtatni. Magával a zenével is szinte minden falat ledöntöttek, minden házba ajtóstul rontottak. IX szabadon áradó, elementáris gitározása, nem evilági éneke, VRDRBR pulzáló dobolása, a gitárgerjesztések, a morajlások, noise-részek abszolút autonóm alkotók meglétét feltételezték, mi több, szinte őrült komponistákét.
Az Untergang talán valamelyest felidézi a korai idők nyersebb hangzását, azonban komoly tekervényekkel súlyosbítva, az elmúlt évek megannyi föld alatti tapasztalatával gazdagodva. Ez az anyag mindenképpen erősebben kísérleti jellegű, mint az előző néhány kiadvány, valószínűleg nehezebben is emészthető, de ennek végképp semmi jelentősége. A pontszám a teljes életműnek szól (azért nem kerek, mert maradéktalanul nem lehet az opuszt átlátni).
Urfaust: rest in the battlefields!
