Skip to content

UNDEROATH – Súlyos bűntudatot érezve

Az amerikai metalcore banda, az Underoath új kislemezt adott ki Survivor’s Guilt címmel. A szerzeményhez videóklip is készült, amely alább megtekinthető.

A zenekar jelenleg a They’re Only Chasing Safety című klasszikus albuma 20. évfordulóját ünnepli azzal, hogy az Egyesült Államokban turnézik. Az új dalhoz készült klipet a koncertkörút közben forgatták le.

A Survivor’s Guilt a korábban megjelent Teeth című dal folytatásának tekinthető. Az új számok vélhetően a zenekar következő kiadványáról származnak, amely előreláthatólag a jövő év folyamán fog megjelenni.

Spencer Chamberlain, az Underoath énekese a kábítószerrel való múltbéli küzdelmeiből merített ihletet a kompozícióhoz:

„Súlyos bűntudatot érzek amiatt, hogy életben maradtam, miközben oly sok barátomnak ez nem jött össze. Sokszor fordult elő a felépülésem során, hogy bűntudatot éreztem, és ez már önmagában is egy agyrém, de egy valós érzés. A nyitó sor eléggé nyíltan magyarázza el mindezt. Hét éve leszoktam a drogokról, és csak 2023-ban nyolc barátomat vesztettem el ugyanannak a démonnak köszönhetően, amibe én is belegabalyodtam. Nehéz érzés elviselni, mert nem mintha jobb lennék, mint bárki más a világon – szó szerint csak szerencsém volt. Összeszedtem magam, mielőtt túl késő lett volna, és minden egyes napért hálával tartozom, amikor mostanában felébredek, különösen azért, mert volt idő, amikor nem voltam benne biztos, hogy így fog történni.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw