Skip to content

Újra Budapesten a BORN OF OSIRIS

Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet.

A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg, tavaly a budapesti közönség is hallhatta a legutóbbi, már az új gitárossal rögzített albumot. A tagcsere nem hatott bénította meg a zenekart, hiszen már új kislemezzel is jelentkeztek, legutóbbi budapesti koncertjük után adták ki az In Desolationt, így biztosan most is találkozhatnak új dalokkal a rajongók. A tagcserével járó hatalmas változást, az írói stílust illetően jól fogadta a közönség, jót tett friss vér zenekarba kerülése. Az alapító tagok továbbra is stabil alapot jelentenek, az új dalokban pedig minden megtalálható, ami a Born of Osiris esszenciáját adta és intenzíven élvezhetővé tette: embertelen ének, technikailag káprázatos előadás, bonyolult zeneiség a ritmusszekció jóvoltából és epikus dallamok.

A budapesti koncertre a Born of Osirist elkíséri még a 2024-ben nyolcadik stúdióalbumát megjelentető, brit death metal banda az Ingested. A zenekar legutóbbi lemeze, The Tide of Death and Fractured Dreams nem csak olyan innovatív és brutális, mint az előtte megjelent komor Ashes Lie Still, hanem egy olyan zenekart mutat be, amely hajlandó kiterjeszteni a kreativitását, anélkül, hogy feláldozná azt a kegyetlenséget, ami az egyik leglenyűgözőbben pusztító, technikus death zenekarrá tette őket. Az estet tovább erősíti az amerikai progresszív metal banda az Entheos, ami Navene Koperweis multi-instrumentalista és  Chaney Crabb énekes formációja, ahol  korábban olyan zenekarok tagjai fordultak meg, mint az Animosity, The Faceless vagy az Animals as Leaders. Hozzájuk csatlakozik a tavaly 10 éves The Voynich Code is ezen az esten. A portugál banda mesterien keveri a death metal, a deathcore és a progresszív deathcore elemeit, ezzel nyújt lebilincselő, kiszámíthatatlan hangzást. A 2023-as második lemezük után új fejezetet terveznek, még erőteljesebb hangzással, így könnyen lehet, hogy a budapesti koncerten már ebből is kaphatnak ízelítőt a rajongók.

Aki tehát igazi progresszív- és death metal ünnepre vágyik, annak érdemes május 18-án a Dürer Kert Nagytermébe látogatni, mert nem csak a Born Of Osiris mindenki által jól ismert dallamait hallhatják a résztvevők, de a színtér újabb, ígéretes neveivel is találkozhatnak. A jegyértékesítés január 31-én, 11 órakor indul a www.livenation.hu oldalon.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw