A Magnetic Eye Records úgynevezett Redux-sorozata a rock és a metal történelmének egy-egy klasszikus albumát mutatja be teljes egészében, az elejétől a végéig újragondolt formában. Eddig a Pink Floydtól a The Wall, a Helmettől a Meantime, a Black Sabbathtól a Vol. 4, Jimi Hendrixtől az Electric Ladyland, az Alice in Chainstől a Dirt és az AC/DC-től a Back in Black került új formában bemutatásra, olyan együtteseknek és előadóművészeknek köszönhetően, mint a Red Fang, Matt Pike, a Pallbearer, a The Melvins, az All Them Witches, a Khemmis, az ASG, a The Supersuckers, Zack Wylde, Mark Lanegan vagy éppen a Ruby the Hatchet.
A július 14-én napvilágra kerülő Superunknown Redux a Soundgarden korszakalkotó albumának mind a tizenöt szerzeményét felvonultatja majd, természetesen megújult, újragondolt formában, az Ufomammut, a High Priest, Marissa Nadler, a Somnuri, a Valley of the Sun, a Frayle, a Spotlights, a Horseburner, a Witch Mountain, a Beastwars, a Jack Harlon & The Dead Crows, a The Age of Truth, a Marc Urselli’s SteppenDoom, a Dozer és a Darkher közreműködésének köszönhetően.
A különleges hanghordozóról máris kijött az első ízelítő, amiből megtudhatjuk, miképpen játssza az Ufomammut a Soundgarden Let Me Drown című klasszikusát sludge metalos stílusban.
„Valami történt az underground zenével a nyolcvanas évek végén – mondta az Ufomammut gitáros/billentyűse, Poia. – Ez volt az a korszak, amikor a rockzene egy bizonyos ága egyre gránitszerűbbé, erőteljesebbé és valódibbá vált, megszabadulva a klasszikus metal kiséitől, és a nyersebb, punkosabb hozzáállás jellemezte. Ennek a ’szónikus földrengésnek’ Seattle volt az epicentruma, és ezek a hullámok a kilencvenes évek elején az egész világot elérték, vele a rock perifériáján lévő Olaszországot is. A végzetünk beteljesedett, és úgy döntöttünk, hogy zenekart alapítunk, amelyet a rock klasszikusai és azok az új együttesek egyaránt inspiráltak, amiket elkezdtünk szeretni. Értelmet nyert ez a kapcsolat a múlttal. Ráadásul King Buzzo egyszer egy interjúban azt mondta, hogy ’a Nirvana volt a Beatles, míg a Soundgarden a Led Zeppelin’.”
„A mai napig emlékszünk arra, amikor először hallgattuk meg a Badmotorfingert, közvetlenül a megjelenését követően, még 1991-ben – vette át a szót az Ufomammut basszusgitáros/énekese, Urlo. – A riffek, a dobok, Chris Cornell vokáljai arcul csaptak bennünket. A Soundgarden egy új szintre emelte az akkori rockzenét. A Superunknownnal pedig eljutottak a tökéletességig. Egyedülálló és utolérhetetlen lemez. Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy lehetőségünk van tisztelegni ezen óriások előtt, és elkezdhetjük az albumot a Let Me Drown című dallal, amely tökéletesen szólalt meg a Soundgarden kezei között. Úgy kezdtük el játszani, amilyen az volt, de rögtön beláttuk, hogy nem az a legjobb megoldás, ha túlságosan hasonlóvá válik a szerzemény az eredetihez. Így aztán lassan, apránként elkezdtük darabokra szedni. Megpróbáltuk megérteni a dal szellemiségét, és mindent megtettünk, hogy a saját elképzelésünkké alakíthassuk át: egy dübörgő, kétségbeesett örvénnyé, amelyet a zene és a szöveg egyaránt inspirált. Kim Thayil riffjeinek és Chris Cornell hangjának a feldolgozása kihívást jelentett, de egyben nagyon érdekes és mélységesen kielégítő élményt is. Úgy gondoljuk, hogy végül sikerült létrehoznunk egy kifejezetten Ufomammut-os dalt, amelynek gerincét egy hatalmas Soundgarden-klasszikus adja.”
