Egyetlen igazi koncertet tudott adni a U.D.O. zenekar a tavalyi évben, a bulgáriai Plovdivban játszottak a római amfiteátrumban, a város egyik büszkeségében, és a buli felvétele pár hete meg is jelent Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show címmel. A dupla CD/DVD anyagról, a programban felbukkant Accept klasszikusokról és a járvány tapasztalatairól is kikérdeztük az Ibizán élő ex-Accept frontembert, Udo Dirkschneidert.

Részlet az áprilisi HammerWorld magazinban megjelent interjúból.

www.facebook.com/udoonline

Fura lehetett sok-sok hónap után újra színpadon állni.

„Atöbb mint négy évtizedes pályafutásom egyik legemlékezetesebb koncertje volt ez. Érzelmileg is megérintett. Érezni lehetett a levegőben, már a koncert kezdése előtt, hogy mennyire ki van éhezve mindenki egy ilyen eseményre. Mi is nagyon odatettük magunkat, de a közönség is kivételesen fantasztikus volt. És hát az is egy nagyon jó élmény volt, hogy egy év után végre együtt lehetett az egész zenekar.”


Egyelőre nagyon bizonytalannak látszik az idei év is, ami a koncerteket illeti. Te mire számítasz?

„Számos turnét későbbre halasztottunk már, de talán ősszel már megindulhat a koncertezés. Ez nyilván függ az átoltottságtól, a helyi szabályoktól. Ha engedélyt kapunk, azonnal indulunk, ez nem is kérdés. Szeretnénk november közepétől Európában turnézni. Ez most az aktuális terv. És persze a nyár végén kihozzuk az új U.D.O. stúdióalbumot is.”


Mit gondolsz az oltási igazolványok kérdéséről?

„Nem igazán pártolom a dolgot, sem a koncertek, sem az utazások tekintetében. Egy ilyen intézkedés csak megosztja az amúgy is feszült társadalmat. Ha bevezetik, akkor lesznek a kiváltságosok, meg a többiek. Az azonban nem kétséges, hogy az oltásokra szükség van. Csak hát ott is nagy a káosz, Európa rendesen le van maradva. Vannak közeli ismerőseim Szentpéterváron, és ott valahogy gördülékenyebben mennek a dolgok, mint mondjuk Németországban. Az oroszoknál nincsenek sorok, van viszont elérhető vakcina. De van egy moszkvai ismerősöm is, egy német. Csak az útlevelét mutatta fel, és 15 percen belül már be is volt oltva. Amikor eljön majd a második oltási kör ideje, kap egy sms-t. Egyébként Moszkvában szinte normális maradt az élet. És ezt nem az interneten olvastam, hanem a barátom mondta. Neki el is hiszem.”


Rengeteg az álinformáció, a propaganda az interneten, oltás- és lezárásellenesek, összeesküvéselmélet-hívők. Nyilván az ismerőseidet is megosztja ez a helyzet.

„Nem annyira. Meglehetősen normális a baráti köröm! (nevet) Szoktunk beszélgetni ezekről a témákról, de leginkább egy véleményen vagyunk. Egyes intézkedéseket persze én sem tudok hova tenni. Ahol például a fodrászatok nyitva lehetnek, ott miért kell zárva tartani az éttermeket? Ráadásul kitaláltak mindenféle óvintézkedéseket, kevesebb asztal, higiénia stb. Értem, hogy csökkenteni kell a kontaktszámokat, de a másik oldalon meg ott van egy gazdasági katasztrófa. Ahogy a zeneiparban is. Én igazából csak a német helyzetet ismerem jobban, és látom, hogy mekkora bénázás folyik. Az oltások terén is. Nincs egységes digitális rendszer az egészségügyi hatóságoknál, de annál a hivatalnál sem, amelyik az áthidaló segélyek kifizetését intézi. Ott is először egy új szoftvert kellett telepíteni. Mindenhol azt olvasni évek óta, hogy itt a digitalizáció, aztán jön egy probléma, és azonnal kiderül, hogy mindez csak szólam, süket duma.

És közben azt látom a zeneipari dolgozóknál, különösen a háttérben melózóknál, hogy az ígért segélyek nem, vagy csak alig jutnak el hozzájuk. Sokan már tavaly feladták az egészet, és új munkahelyeket kerestek. Nem is tudom, mi lesz így, ha végre elpucoljuk ezt a járványt. Sokan nem fognak visszajönni, nem fogják feladni a biztos munkahelyet. Attól meg azonnal felment a vérnyomásom, amikor az egyik csúcspolitikusunk kijelentette még a járvány elején, hogy a kultúrára nincs szükség… Tessék? Mi van?! Anémet zeneipar, ha a nagy totált nézzük, simán egyenértékű az autóiparral. Volumenében a focinál meg nagyobb is. És bennünket simán az út szélére löknek. Ez felháborító! Magunk igyekezünk gondoskodni a stábtagjainkról, a zenészeinkről. Néhányan közülük kaptak ugyan némi támogatást az államtól, de keveset és kiszámíthatatlanul. Közben pedig az embereknek élniük kell. Nem csodálom, hogy Németországban is olyan sokan fel vannak háborodva.”


A teljes interjút megtalálod az áprilisi HammerWorld magazinban. Keresd az újságosoknál!