UDO DIRKSCHNEIDER – Nem pihen, tavasszal új album érkezik

My Way címmel egy új albummal jelentkezik április 22-én az Accept egykori énekese, Udo Dirkschneider. A smirglihangú énekes ezúttal feldolgozásokat rögzített, többek között klasszikus Sweet, Scorpions, Led Zeppelin, AC/DC dalokat.

Udo szerint a 17 nótás My Way az eddigi “legszemélyesebb és legkülönlegesebb albuma” lesz, és olyan dalokat válogatott össze, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá. Akad köztük néhány meglepetés is.

Ahogy hallgatom ezeket a dalokat, eszembe jutnak azok az idők, amikor nagyon fiatal srácként bementem bulizni a városba, és átéltem mindazokat a történeteket, amelyeket csak a klubokban lehet átélni.

Amit eddig csak kevesen tudhattak: valaha nagy rajongója voltam Ike és Tina Turnernek, és különösen Tina hangjának. A kezdeti időkben az Accept próbáin mindig el is játszottuk a Nutbush City Limits dalt. Éveken át a próbarepertoárunk egyik alapdarabja volt, de sajnálatos módon nem született felvétel akkoriban.


A Wolfsheim feldolgozásban, a Kein Zurückben Udo a karrierje során először énekelt németül.


“Azonnal úgy éreztem, hogy az a szöveg rólam szól. Mintha a pályafutásom történetét mesélné el, a csúcs- és mélypontokat, az élet minden jó és rossz tapasztalatát. Egyszerűen ‘nincs visszaút’ azok számára, akik úgy döntenek, hogy zenészek lesznek.”


www.facebook.com/udoonline




UDO DIRKSCHNEIDER – My Way
(04/22 – Atomic Fire)

01. Faith Healer (ALEX HARVEY)
02. Fire (CRAZY WORLD OF ARTHUR BROWN)
03. Sympathy (URIAH HEEP)
04. Nutbush City Limits (TINA TURNER)
05. Man On The Silver Mountain (RAINBOW)
06. Hell Raiser (THE SWEET)
07. No Class (MOTÖRHEAD)
08. Rock And Roll (LED ZEPPELIN)
09. The Stroke (BILLY SQUIER)
10. Paint It Black (THE ROLLING STONES)
11. He’s A Woman, She’s A Man (SCORPIONS)
12. T.N.T. (AC/DC)
13. Jealousy (FRANKIE MILLER)
14. Hell Bent For Leather (JUDAS PRIEST)
15. We Will Rock You (QUEEN)
16. Kein Zurück (WOLFSHEIM)
17. My Way (FRANK SINATRA)







KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Time To Die címmel megjelent és végig is hallgatható a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp harmadik albuma, a Quarantine dalhoz pedig egy friss videoklip is született.
Atonement címmel még 2017-ben látott napvilágot az amerikai death metal intézmény, az 1988-ban megalapított Immolation tizedik nagylemeze, február 18-án pedig már jön is Ross Dolanék új albuma, az Acts Of God.