Skip to content

UADA – A természet éjszakai oldala

A 2014-ben, Portlandben alakult Uada a 2016-os Devoid Of Light óta folyamatosan építkezik, élesíti, csiszolja a hangzását. Black metalt játszanak, ami elé gyakran odakerül a „dallamos” jelző, és ez leginkább azt jelenti, hogy szerzeményeikben nemcsak a masszív riffelés és a műfaj intenzitása, hanem a muzikalitás is szerepet kap. Ezt húzza alá az idén ősszel megjelenő Crepuscule Natura című negyedik album. A kérdéseket Jake Superchi énekes/gitáros/zenekarvezető válaszolta meg.

Miről szólnak a Crepuscule Natura szövegei és mire utal a lemezcím?

„Számomra sok mindent jelent a cím, de a legfontosabb, hogy az ezoterikus értésre, az okkult tudásra, a spirituális tudatosságra, és a misztikus gyakorlatra utal. Továbbvéve a cím értelmét, azt is jelenti, hogy mi fontosságot találunk a sötétségben. Az agy mint szerv átlagos működése a félelemre redukálódik mindazzal szemben, amit nem ért, és én úgy vélem, ez nem csak a védelem iránti igény természetes fejlődéséből ered, hanem van egy ellentétes hatás is, ami a nevelésből, eljövendő programozásból, kényszernevelésből fakad, ami távol tartja az embereket attól, hogy a tudatára ébredjenek annak a valódi természetnek, amiből születtünk, és amibe vissza fogunk majd térni, amikor meghalunk. Már a legalapvetőbb tanulmányozás során láthatjuk, hogy nagyon sok pozitívuma van a sötétségnek, beleértve az egészséget és a mentális előnyöket. Számomra a kreativitás, a koncentráció, a tudatosság, és az elcsendesedő értelem felemelt szintű érzékelését nyújtja. Annak a magánynak az érzése, amikor egyedül vagyok a sötétben, sok visszafojtott értést és üzenetet hozhat elő. A sötétségre ugyanakkora szükségünk van, mint a fényre. Habár mindkettőnek megvannak az előnyei, a fény az, ami a legtöbbeket a sugarai felé vonz, és zavart okoz. Lehet, hogy a fényben sokan kényelmesen érzik magukat, otthon vannak, még tán az elfogadást is érzékelik, de csak a sötétben fog megtörténni, hogy valóban rátalálunk önmagunkra.”

„Bár nem fordítok figyelmet a többi hasonló zenekar szövegeire, vagy általában a black metalra mostanában, van egy olyan érzésem, hogy a mi szövegeink eltérnek a normától, és egy kicsit talán a spektrum felemelő/motiváló oldalán találhatók, összehasonlítva a legtöbb black metal zenekar lefelé irányuló témáival, amelyekről általában írnak. Ez egyik dolog, amit magamra vállaltam, amikor elindítottam ezt a zenekart. Soha nem volt olyan szándékom, hogy kövessem a nyájat, és ez a negativitás olyan valami, amihez soha nem éreztem kötődést, ahogy idősebb lettem. Biztos, hogy nem minden szövegem annyira pozitív, hogy így fogalmazzak, de minden album az életem egy adott fejezetét reprezentálja, és a viharokon, amelyek körülvesznek, át kell masíroznom. Hiszem és remélem, hogy ez egy kicsit elviselhetőbbé teszi a dolgokat a hallgatók számára, mivel mindnyájunknak küzdelemmel és diadallal kell szembenéznünk. Ha van valami célja ezeknek az írásoknak, akkor az az, hogy valahol valakinek segíthetnek, hogy bármilyen mélységek is nyíljanak meg alattuk, legyőzzék, amikor találkoznak a szavaimmal. A zene ily módon mindig segített rajtam, és ha másokon is segíthet hasonlóképpen, akkor erre az árra mindenképpen szükség volt.”

Az Uada tagjai elrejtik az arcukat a promóciós fotókon. Ez azért van, mert a black metalban szükség van misztikusságra, elfedve az alkotókat, vagy valamilyen más ok van a háttérben?

„Az elképzelés emögött az áll, ahogyan a színpadi kiállásunk mögött, hogy az „én” elsötétülését reprezentáljuk. Ez lehetővé teszi, hogy a zene önmagáért beszéljen, és az embert kiemelje az egyenletből, hogy úgy mondjam. Egy mélyebb és személyes szinte tárgyalva a dolgot, én nem vagyok az a személy, aki szereti, ha felismerik, vagy nézik. Ez legtöbbször kényelmetlen tapasztalat, és a hírnév sem érdekelt soha. A zenekaron kívül maximálisan privát életet élek, és élvezem is. Többnyire úgy tudok elmenni egy eseményre, hogy nem ismernek fel, és örülök, hogy ezzel a szabadsággal a lehető legjobban tudok élni. Természetesen otthon maradhatnék, nem kellene turnézni, de a zenekarnak vannak olyan céljai, amelyeket mér régen kitűztem. Az ilyen dolgok mindig áldozattal járnak, és néha rákényszerülök, hogy közösségi legyek, vagy emberekkel kommunikáljak. Ezzel nem mondhatom azt, hogy nem élvezem egy bizonyos fokig, de néha kényelmetlen tud lenni. Ne érts félre, nagyszerű, hogy az emberek élvezik, amit csinálok, és őszintén értékelem a támogatást, amit az elmúlt években kaptunk, de ez olyan dolog, amihez kétlem, hogy valaha hozzá fogok szokni. Kétségtelenül valamelyest könnyebb lesz az idő előrehaladtával, mint minden, ami ismétlődik az életben, de nem hiszem, hogy valaha el tudok menekülni attól a kérdéstől, hogy ‘miért?’. Nem tekintem magamat, sem azt, amit csinálok, speciálisnak, bármi más felett állónak. Ez nem én vagyok, és amikor úgy érzem, hogy piedesztálra emelnek, az elég kínos tud lenni.”

„A közösségi média mai szintjét látva, és hogy milyen egyszerű virtuálisan kapcsolatot teremteni, láthatjuk, hogy sok ember mennyire üres. Tudom, hogy szükségem van ezekre a platformokra, hogy reklámozzam és a legtöbbet hozzam ki a zenei utazásomból és hogy útra keljek, de soha nem fogok olyan képet posztolni, amelyen a teljes arcom látható. Ritka eset, amikor bármi személyeset posztolok, és a legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy mindenhová kiplakátoljam az arcomat. Őszintén szólva soha nem szerettem a kinézetemet, és ha arra lennék kényszerítve, hogy az interneten, a magazinokban és más promóciós felületeken a rút ábrázatomat lássam, az egész dolog számomra még a szokottnál is kényelmetlenebb lenne.”

(A teljes interjút a szeptember-októberi számunkban olvashatod!)

A 100 oldalas magazin 1990 Ft-os áron kapható országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.

Hammerworld No.352 / 2023. szeptember-október

Címlapsztori: IRON MAIDEN
Interjúk: Baroness ★ Burning Sun ★ Casketgarden ★ Danko Jones ★ Don Gatto ★ Doro ★ Dødheimsgard ★ Dying Fetus ★ Eclipse ★ Fish! ★ Fortíð ★ Kataklysm ★ KK’s Priest ★ Kreator ★ Kukovecz Gábor ★ Master Lab Comics ★ Mirror ★ Monastery ★ Noble Victory ★ Primal Fear ★ Spirit Adrift ★ Stardust ★ Tyketto ★ Uada ★ U.D.O.

Rovatok: A jó, a rossz és a csúf ★ Élő Fém ★ Hangerőmű ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Médiaradar ★ Saját szavaikkal (Hydra) ★ Zenészfüllel

Ajándék CD-k: MONASTERY – From Blood / HYDRA – Láncra verve

Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw352/
Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!

SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!

ELŐFIZETÉSI AKCIÓ!https://hammerworld.hu/elofizetes
TÁMOGATÓI CSOMAGOKhttps://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw