Skip to content

U.D.O. – Gondolkodjunk önállóan!

Az egykori Accept-énekes, Udo Dirkschneider által vezetett U.D.O. augusztus 25-én adja ki a következő albumát, Touchdown címmel, az Atomic Fire Records gondozásában. A lemezt Martin „Mattes” Pfeiffer producerrel vették fel, és a Redhead Studióban (Wilhelmshaven) keverték, míg a maszteringet Stefan Kaufmann végezte a ROXX Studióban (Solingen). Az albumon Stefan Pintev hegedűművész is vendégszerepel, a basszusgitárszólamokat pedig az Accept egykori bőgőse, Peter Baltes rögzítette.

A Touchdown első ízelítőjeként a Forever Free című szerzeményt ismerhetjük meg – egy szöveges videó kíséretében.

„A Forever Free arra szeretné rávezetni az embereket, hogy ne csak szimplán higgyenek azon tényeknek, amiket hallanak, vagy mondjuk a média által mutatnak meg számukra, hanem önállóan gondolkodjanak – tette hozzá a dal mondanivalójához Udo fia, a zenekar dobosa, Sven Dirkschneider. – Természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy mindent meg kell kérdőjelezni. A dal csak azt szeretné kifejezni, hogy jobb saját véleményt alkotni a konfliktusokról és azon témákról, amik mellett kiállunk, még akkor is, ha néha tévedünk, mint hogy vakon követnénk a tömegeket. Ez egy zenei tisztelgés a kiváltságunk előtt, hogy olyan szabad világban élünk, amilyenben szerencsére élhetünk.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw