Skip to content

TZAR OF FEATHERS – Dal az álmok beteljesüléséről

Tavaly mutatta be bemutatkozó kislemezét, a klippel kísért Deeper Into the Wondert a szimfonikus metalos Tzar of Feathers. És most itt a folytatás, a The Night the Sorrow Sleeps című szerzeménynek köszönhetően.

„A dal ötlete egy három akkord árnyékában tett séta során jött, amikor a napi aktualitásokról beszélgettünk a barátommal, és azt mondtam: ’Nos, lesz néha jobb, néha pedig rosszabb!’ – osztja meg a legfontosabb tudnivalókat Jussi Reuhkala, a zenekar billentyűse. – Ez a kijelentés adta az ötletet, hogy egy olyan dalt készítsek, aminek a versszakai sötétebbek, de a refrénben reményteljesebb a hangulat. Az alapgondolata az, hogy bár néha rosszul járunk és az élet elkeserítő, de mégis vannak olyan jó pillanatok és álmok, amiket érdemes követni – pillanatok, napok, éjszakák, amikor a szomorúság alszik. A Tzar of Feather szerzeményei az álmok beteljesüléséről szólnak. Zeneszerzői szempontból az egyik régi álmom volt, hogy egy igazi templomi kórust rögzítsünk az egyik dalhoz. Most ez az álom beteljesült a megfelelő szerzeménynek és Terje Kukknak köszönhetően. A cél a digitális orgona és a valódi templomi orgonahangzás kombinációjának elérése volt, ahogy az a Csillagok között filmben is hallható, és ez sikerült is, még ha a mi elképzeléseink – Hans Zimmerrel ellentétben – a költségvetéshez voltak kötve.”

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw