Skip to content

TYRANTTI – Klippel a Lihaa Mattoon!

A 2021-es Orjaplaneetta után az ősz folyamán új albumot ad ki a finn heavy metal alakulat, a Tyrantti. A sorban harmadik nagylemezhez már áprilisban megérkezett az első előzetes, a Lihaa Mattoon! című kislemez képében, amelyhez most egy videóklipet is bemutattak.

„Súlyos gitárriffek és egy ütős dallam teszi a Lihaa Mattoon! című új kislemezt a Tyrantti eddigi legvadabb kompozíciójává – olvasható a zenekar közleményében. – A dalszöveg nem az ételekről szól – ehelyett ismerős témákat találhatunk benne a saját mentális egészségünkkel kapcsolatos kihívásokról és azok leküzdéséről. A keménység ellenére a zenekar védjegyének számító dallamosságról sem feledkeztünk meg, így az emlékezetes refrénnek köszönhetően alighanem a mostani minden idők legfogósabb Tyranttija!”

A formáció tagjai úgy vélik, ez a kislemez jól példázza azt, mire is számíthatunk majd az idén érkező új albumtól, ami az eddigieknél sokkal súlyosabb és meghatóbb lesz.

„Ez a dal szinte robbanásszerűen, egy csapásra jött létre, csak úgy, amikor a riffeket egymásra dobáltuk – vallotta be a gitáros/énekes Henri Seger. – Miután a dalszöveg is összeállt, az egész annyira működőképesnek bizonyult, hogy az tűnt a legkézenfekvőbbnek, ha a Lihaa Mattoon!-t választjuk az első kislemezünknek.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw