Skip to content

TYR – Vörös Attila nélkül menetelnek tovább a viking harcosok

Hat év után adott ki egy új lemezt 2019 tavaszán az eredetileg a Feröer-szigetekről származó viking metalos Týr, az volt a csapat első albuma a Dalriadából kivált Rieckmann Tadeusz dobossal, 2018 nyarától pedig Vörös Attila gitározott a Týr koncertjein, noha a Hel című lemez még nélküle került rögzítésre. Most azonban újabb változás történt, Attila és a Týr útjai elváltak, a csapat egyelőre nem jelentette be, hogy ki lesz a magyar gitáros utódja.

Attila: „Miközben nagy örömmel vágok bele a 2020-as évbe, attól tartok, hogy valami kicsit szomorút is meg kell osztanom veletek. Jó egy évnyi Tyr-turnézás után arra a közös következtetésre jutottunk, hogy sem a zenekarral, sem a zenei világgal kapcsolatos víziónk nem azonos, emiatt külön utakon folytajuk…

www.facebook.com/tyrband

…Egy ilyen döntés meghozatalának mindig vannak hátulütői, különösen ha az ember olyanokkal dolgozik együtt, akiket nagyon kedvel. Mégis úgy gondolom, hogy mindkét fél jobban jár így, ez elkerülhetetlen volt.

A történtek pozitívuma, hogy így a Týr megtalálhatja a tökéletesen passzoló, állandó gitárosát. És ez számomra is nagyszerű lehetőség arra, hogy végre kiadhassam az évek óta a polcon várakozó új anyagomat és hogy a saját csapataimra és egyéb projektjeimre is több időt szentelhessek, hiszen mindezekre nem volt módon az utóbbi két, két és fél év turnéi (Sanctuary, Satyricon és Týr) miatt.

Noha most más zenei ösvényen megyünk tovább, szívből köszönöm nektek az együtt töltött időket és a nagyszerű koncerteket. Nincs tehát szó igazi búcsúról, ehelyett inkább a lehető legjobbakat kívánom a Týr -beli viking cimboráimnak, Herinek, Gunnarnak és Tadeusznak.

A szívem mélyén mindig magasra emelem majd ezt a pogány kalapácsot!

Viszlát legközelebb!




TYR – Sunset Shore (a 2019-es Hel albumhoz)



TYR – Hel (a 2019-es album)




TYR – Ragnars Kvæði (a 2019-es Hel albumhoz)