Skip to content

TURMION KÄTILÖT – Tükörből ablak

Az industrial metalos finn Turmion Kätilöt október 23-án a Nuclear Blastnál adja ki Resodance című albumát. A hanghordozóról július végén már megismerhettük a Raivotarjonta dalt, míg most a Lunastakaa című kislemezzel és a hozzá készült videóklippel öntenek további olajat a tűzre az északi formáció tagjai.

„Gyakran írok dalokat úgy, hogy a tükörbe nézek, de a Lunastakaa esetében a tükörből ablak lett – mondta Shag-U, a zenekar egyik énekese. – A szöveg olyan híradásokból született, amelyek a hatalom visszaéléséről és kizsákmányolásairól szóltak, illetve felteszi a kérdést, mennyire lehet egy embert megtörni, és lehet-e valaha igazságot szolgáltatni vagy kárpótlást kapni a történtek okán. Imádom a dal vidám és energikus hangulatát, valamint az abban rejlő kontrasztot, ahogyan a szöveg groteszkké torzítja az említett világot – ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a Turmion Kätilötben. Később valaki egy önironikusabb értelmezést is talált a szövegben: a művészek árucikké alakítják magukat pénz, láthatóság vagy elismerés fejében. Ez ijesztően jól illik ehhez a világhoz.”

TURMION KÄTILÖT – Resodance
(10/23 – Nuclear Blast)

1. Nostajat
2. Kunnioita
3. Pöytäviinaa Ja Pimeitä Naisia
4. Amon-Ra
5. Hallelujah!
6. Näe Minut
7. Lunastakaa
8. Karma
9. Levolle Laske
10. Teloitus
11. Raivotarjonta
12. In Our Dreams (to be continued 1)

TURMION KÄTILÖT – Nem fájhat, ha nem folyik vér >>>