Skip to content

TURMION KÄTILÖT: Reset

Kiadó: NUCLEAR BLAST / Írta: ZUBOR OLLY / Értékelés: 6

Nem lehet azt mondani, hogy a finn indusztriális banda, a Turmion Kätilöt tagjai lassítanának, hiszen a tavaly megjelent Omen X album után máris itt a folytatás, a Reset képében és hangjában. Mondjuk, a rosszmájúak már rá is vághatnák, hogy abban a diszkós stílusban, amit MC Raaka Pee-ék művelnek, könnyű futószalagon legyártani a nagylemezeket – és tulajdonképpen igazuk is lenne.

A Reset ugyanis semmiféle meglepő dolgot nem tartalmaz. Sőt, tovább megyek, tulajdonképpen semmi olyat nem tartalmaz, amit a bandától korábban ne hallottunk volna. Az egyetlen bökkenő, hogy míg a finnek korai albumain akadt egy-két kiemelkedő, úgymond slágeresebb szerzemény, addig ilyenről ezen a lemezen már nem igazán beszélhetünk. Még talán a végén hallható Schlachter tartozik a „fülbemászó” kategóriába, de lehet, ebbe is csak azért öltek egy picivel több energiát, hogy aztán meg tudják bele hívni vendégszerepelni a Lord of the Lost frontemberét, Chris Harmsot.

Mondjuk, MC Raaka Pee, a zenekar énekese egy vele készült interjúban elmondta, hogy a dalszerzés az egyszerűségre való törekvés jegyében zajlott. A Pulssi című számban például az volt a cél, hogy az alapriffje annyira könnyen eljátszható legyen, mint a Deep Purple Smoke On The Waterének jellegzetes témája.

Na most… A lemez egyetlen problémája az – hogy szinte nincsenek rajta riffek! És itt elérkeztünk az egyetlen különbséghez is, ami a Reset albumot megkülönbözteti az elődeitől: hogy szinte teljesen lemaradtak róla a metalos dolgok. Az első igazán vaskosabb riff a lemez feléhez érkezve, az Otava című szerzeményben bukkan fel, addig viszont a húros szekció témái tulajdonképpen eltűnnek a diszkós, csilingelő szólamok tengerében. Így a súlyt csak az énekesek, a szokás szerint hörgésekkel operáló MC Raaka Pee és Spellgoth szállítják. De úgy hiszem, ez nem csak nekem, hanem a banda több ősrajongójának is kevés (lesz…).

Végeláthatatlan diszkómetal (sicc…) bulik lejátszási listáiba ez az album is simán beleillik, de amúgy különleges zenei értékkel nem igazán bír… Én inkább maradnék is a banda korai lemezeinél…

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw