Skip to content

TURMION KÄTILÖT – Az egyszerűség jegyében

A finn industrial metal banda, a Turmion Kätilöt október 25-én jelenteti meg soron következő, Reset című albumát a Nuclear Blast Records gondozásában. A hanghordozóról szerdán bemutatásra került a Pulssi című szám, amely a Beast In Black gitárosával, Kasperi Heikkinennel készült el.

„Az ember akkor tudja, hogy él, amikor az ínyéig érzi a pulzusát – mondta MC Raaka Pee, a zenekar énekese. – A dal hangszerelése és szövege egy este alatt született meg, mindenféle előzetes tervezés és jegyzetelés nélkül. Azon az éjszakán a hold égette az arcom. A dal ezúttal nagyon egyszerűre sikerült. Olyan riffet akartam beleírni, amit 14 évesen is el tudtam volna játszani. Olyasmit, mint sok fiatalnak a Smoke On The Water jelentett akkoriban, amikor először próbált gitározni. Velem ez a ’90-es években esett meg, és a Pulssiban ez a fajta középiskolás riffelés hallható. Átkozottul jól működik szerintem! Próbáljátok ki ti is!”

TURMION KÄTILÖT – Reset
(10/25 – Nuclear Blast Records)

1. Yksi Jumalista
2. Päästä Irti
3. Pulssi
4. Sinä 2.0
5. Musta Piste
6. Trauma
7. Otava
8. Se Mitä Et Näe
9. Kerran Kuollut
10. Puuttuva Naula
11. Schlachter
12. Reset 7 (not to be continued)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw