Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig már itt is van az első előzetes dal, a videóval kísért Leviathans.
A Where The Gloom Becomes Sound lemez Jamie Eltonnal készült a stockholmi Studio Ryssvikenben, a keverést és az utómunkákat pedig Tom Dalgety (Ghost, Opeth, Killing Joke, Pixies) végezte a brit Psalm Studios-ban, a maszter Magnus Lindberg munkája.
„Ezúttal súlyosabb lett a zene, de ennek ahhoz van köze, ahogy a dalokat megírtuk. Ami a hangzást illeti, az még pazarabb lett. Csiszoltabb. Nagyobb. Kövérebb. Széles a skála is, már a dalok szintjén. Szóval, van némi változás, de reméljük, hogy mostanra már mindenki hozzászokott ahhoz, hogy a Tribulation változik. A horror-elemek azért továbbra is jelen vannak, ez mindig így is lesz.”
Eredetileg úgy volt, hogy 2021 elején közös turnéra indul a Tribulation, a Bölzer és a Molassess, ezt azonban őszre halasztották. Ha minden jól megy, október elején Budapestre érkezik majd a három banda.
www.facebook.com/TribulationSweden
TRIBULATION – Leviathans (a 2021-es Where The Gloom Becomes Sound albumhoz)
TRIBULATION – Where The Gloom Becomes Sound
(01/29 – Century Media)
01. In Remembrance (06:50)
02. Hour Of The Wolf (04:31)
03. Leviathans (04:54)
04. Dirge Of A Dying Soul (05:08)
05. Lethe (02:12)
06. Daughter Of The Djinn (05:34)
07. Elementals (03:30)
08. Inanna (04:37)
09. Funeral Pyre (04:22)
10. The Wilderness (06:39)
Bónuszdalok:
11. The Dhampir (18:34)
12. Månvisan (02:42)
TRIBULATION – Alive & Dead At Södra Teatern (2019)