Tavaly októberben a 40 éves jubileumi turné zárásakor a Toto gitárosa, Steve Lukather bejelentette az akkori felállás végét, most azonban friss hírekkel jelentkezett Luke mester.
Megvan a Toto új felállása, amelyben Steve Lukather és Joseph Williams mellé John Pierce basszer (Huey Lewis And The News), Robert „Sput” Searight dobos (Ghost-Note / Snarky Puppy) és a billentyűs/vokalista Steve Maggiora (Elvis, Moms Mabely) sorakozott fel. Dominique „Xavier”” Taplin billentyűs (Prince, Ghost-Note) és a multihangszeres vokalista Warren Ham (Ringo Starr) is a csapattal tart majd a tervezett turnéra.
Tehát Toto néven fognak koncertezni, a turnénak pedig a Dogz Of Oz nevet adták. Tervben vannak észak-amerikai, európai, ázsiai, ausztrál és új-zélandi koncertek, és Luke mester abban reménykedik, hogy már 2021 nyarán színpadra tudnak állni.
A programban Toto alapdalok és ritkább nóták mellett lesznek Lukather és Williams szólódalok is, ami nem is olyan fura, ugyanis a jövő év folyamán a Mascotnál kijön majd egy Steve Lukather és egy Joseph Williams szólólemez is. Sőt, mindketten felbukkannak majd egymás lemezén.
Luke: „Joe-val nagyon régóta barátok vagyunk, 17 éves korom óta. Ő akkor volt 14. A pandémia alatt átértékeltük a pályafutásunkat és megfejtettük a hogyan továbbot is. A társaink vagy nincsenek már köztünk, vagy visszavonultak a zenéléstől, mi azonban továbbra is kiskölyökként visszavágyunk a turnéra, amint csak lehet. Mi a turnékon élünk.
Joe rengeteget fejlődött producerként, dalszerzőként, hangmérnökként, énekesként és előadóként is. A lépésünk időzítése azért is tökéletes, mert Joe a csúcsponton van, minden egyes nap bámulatba ejt. Élvezzük ezt a közös munkát, a jövő kapcsán pedig lelkesebbek már nem is lehetnénk.„
Az új felállás november 21-én mutatkozik majd be – globálisan. Egy egyszeri online buliról van szó – infók itt.