Skip to content

TOTO – Klipes új dal Steve Lukathertől, a február végi szólólemez címadója

Tavaly októberben a 40 éves jubileumi turné zárásakor a Toto gitárosa, Steve Lukather bejelentette az akkori felállás végét, pár hete azonban friss hírekkel jelentkezett Luke mester.

Már akkor kiderült, hogy Steve Lukather és Joseph Williams is egy-egy saját albummal jelentkezik 2021-ben, a két lemez február 26-án lát majd napvilágot a Mascot kiadónál.

Luke albuma az I Found The Sun Again címet viseli, a társproducere Ken Freeman volt, a felvételeiben pedig részt vett David Paich, Ringo Starr, Gregg Bissonette, Jorgen Carlsson, Jeff Babko, John Pierce és persze Joseph Williams is. A legfrissebb előzetes dal a klippel kísért címadó tétel.

Steve Lukather:
„Sok-sok éve ez az első szólólemezem. Megengedtem magamnak azt a szabdságot, hogy régisulis módon készítsem el, ahogy régen csináltuk – élőben a stúdióban. Nagyon büszke vagyok rá, és a zenésztársakra is, akik valóban a legjobbat hozták ki magukból.”







Williams albuma a Denizen Tenant címet kapta; David Paich, Simon Phillips, Nathan East, Michael Landau, Jeff Babko, Lenny Castro, Hannah Ruick és persze Steve Lukather játszik a dalokban. Nála két feldolgozás is született, az If I Fell a Beatlestől és a Don’t Give Up Peter Gabrieltől.



Ami a Toto új felállását illeti, abban Steve Lukather és Joseph Williams mellé John Pierce basszer (Huey Lewis And The News), Robert „Sput” Searight dobos (Ghost-Note / Snarky Puppy) és a billentyűs/vokalista Steve Maggiora (Elvis, Moms Mabely) sorakozott fel. Dominique „Xavier”” Taplin billentyűs (Prince, Ghost-Note) és a multihangszeres vokalista Warren Ham (Ringo Starr) is a csapattal tart majd a tervezett turnéra.

Tehát Toto néven fognak koncertezni, a turnénak pedig a Dogz Of Oz nevet adták. Tervben vannak észak-amerikai, európai, ázsiai, ausztrál és új-zélandi koncertek, és Luke mester abban reménykedik, hogy már 2021 nyarán színpadra tudnak állni.

A programban Toto alapdalok és ritkább nóták mellett lesznek Lukather és Williams szólódalok is, hiszen addigra már megjelenik Steve Lukather és Joseph Williams szólólemez.


Luke:Joe-val nagyon régóta barátok vagyunk, 17 éves korom óta. Ő akkor volt 14. A pandémia alatt átértékeltük a pályafutásunkat és megfejtettük a hogyan továbbot is. A társaink vagy nincsenek már köztünk, vagy visszavonultak a zenéléstől, mi azonban továbbra is kiskölyökként visszavágyunk a turnéra, amint csak lehet. Mi a turnékon élünk.

Joe rengeteget fejlődött producerként, dalszerzőként, hangmérnökként, énekesként és előadóként is. A lépésünk időzítése azért is tökéletes, mert Joe a csúcsponton van, minden egyes nap bámulatba ejt. Élvezzük ezt a közös munkát, a jövő kapcsán pedig lelkesebbek már nem is lehetnénk.







STEVE LUKATHER – I Found The Sun Again (a 2021-es I Found The Sun Again albumhoz)

STEVE LUKATHER – Run To Me (a 2021-es I Found The Sun Again albumhoz)







STEVE LUKATHER – I Found The Sun Again
(02/26 – Mascot)

01. Along For The Ride
02. Serpent Soul
03. The Low Spark of High Heeled Boys
04. Journey Through
05. Welcome To The Club
06. I Found The Sun Again
07. Run To Me
08. Bridge Of Sighs

Joseph Williams: „A Liberty Man a legutóbbi dalom David Paich barátommal, egyben egy reunion is a Toto-beli tesóimmal, Simon Phillips-szel és Leland Sklarral. A dalban szerepel továbbá a hihetetlen Mike Landau és a partnerem is, Steve Lukather. Maga a nóta egyszerű. Szeretem a nyitott tereket és élvezem a szabadságot, azt, hogy jöhetek és mehetek, amerre csak akarok. Ez egy hatnyolcados hetvenkedés színtiszta Toto-hangulattal!”



JOSEPH WILLIAMS – Liberty Man (a 2021-es Denizen Tenant albumhoz)

JOSEPH WILLIAMS – Never Saw You Coming (a 2021-es Denizen Tenant albumhoz)




JOSEPH WILLIAMS – Denizen Tenant
(02/26 – Mascot)

01. Never Saw You Coming
02. Liberty Man
03. Denizen Tenant
04. Wilma Fingadoux
05. Black Dahlia (feat. David Paich – TOTO)
06. Don’t Give Up (feat. Hannah Ruick)
07. The Dream
08. Remember Her (feat. Steve Lukather – TOTO)
09. No Lessons
10. Mistress Winter’s Jump
11. If I Fell (feat. Steve Lukather – TOTO)
12. World Broken

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw