Kanadában, Toronto városában alakult meg 2015-ben a Tomb Mold, a harmadik évezred death metal színterének egyik legdinamikusabban fejlődő zenekara.
A kvartett a fiatal death metal generáció képviselője, és az olyan csapatok közé tartozik, amelyek bátran merítenek az extrém metal eszköztárából, ugyanakkor megtartják a death metal lényeges stílusjegyeit. Ennek jó példája az idén kiadott harmadik albumuk, a Planetary Clairvoyance, amelynek kapcsán Milán Péter készített interjút Derrick Vella dalszerző-gitárossal.
www.facebook.com/tombmold
A Tomb Mold egy relatíve új zenekar, még csak négy éve léteztek. Kérlek, először arról beszélj, hogy miként jött létre ez a formáció; milyen tervek, célok mentén?
„Eredetileg csupán stúdióprojektként indultunk, a dobos/énekes Max és jómagam. Valójában Max jött hozzám azzal, hogy csináljunk valamit együtt, és eredetileg valami totál finn dolgot akartunk összehozni! (nevet) Csak úgy szórakozásból, a Demilich stílusában. Miután elkészült az első demókazetta, a The Bottomless Perdition, azzal fel is keltettük a Blood Harvest kiadó érdeklődését, akik kértek még anyagot, a terveink így megváltoztak: felvettük a Primordial Malignity albumot. Miközben erre vártunk, zeneileg is jóval szélesebb lett a spektrum, felvettük a The Moulting demót, a zenekar pedig négytagúvá egészült ki. Akkor született még egy demónk, a Cryptic Transmissions. Onnantól kezdve már te is ismered a történteket.”
APrimordial Malignity debüt 2017-ben jött ki. Néhány év elteltével mit gondolsz róla?
„Kellemes érzéseim vannak a lemez kapcsán. Igazán punk, igazán gyors az anyag, ma is tetszenek az olyan számok, mint a They Grow Inside, a Twisted Trail és a Clockwork Metamorphosis. Többet is játszunk élőben ezek közül a dalok közül, de az újakat is folyamatosan tanuljuk!” (nevet)
Hogy született a Tomb Mold név?
„Egy Bloodborne nevű videójátékból származik. Ránézésre is megtetszett, miként a hangzása is.”
ATomb Mold előtt is voltak csapataitok?
„Persze, egy csomó. És vagy 12-13 éve ismerjük egymást. Mindenféle tapasztalatokat szereztünk mindenféle zenekarokban. Voltak köztük jók is, de olyanok is, amelyekre nem vagyok különösebben büszke. De mindből tanultam valamit. És ez a többiekre is igaz. Steve, a bőgősünk azt mondta az első lemeznél, hogy ha komolyan zenekart csinálunk, semmiképp ne hagyjuk ki belőle. Paysonnal pedig már korábban is voltunk egy bandában. Ahogy négyen lettünk, minden valahogy sokkal komolyabbá vált.”
APlanetary Clairvoyance című harmadik album egy évvel a Manor Of Infinite Forms után, idén nyáron jelent meg. Annyi ötlet állt rendelkezésre, hogy ilyen rövid időn belül ki tudtátok hozni a harmadik lemezt is?
„Nem volt tervbe véve, hogy ilyen gyorsan megjelenik a harmadik lemez, de elég anyagot írtam ahhoz, hogy rajta maradjunk az ügyön. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel! Nem sokkal a Manor felvételei után elkezdtem a dalszerzést. Még meg sem kaptuk a kész lemezt, és már születtek az újabb dalok! (nevet) Már az első koncerteken, kisebb turnékon is döbbenten tapasztaltuk meg, hogy az embereknek mennyire bejön a zenénk. Ez is komoly inspirációt jelentett. Nem is számítottunk ilyen reakciókra! 300 ember tombol egy szinte ismeretlen bandára… Hűha!” (nevet)
Hogy zajlottak a Planetary Clairvoyance munkálatai?
„Én vagyok a fő dalszerző. Lényegében mindent én írok, mármint a zenét tekintve, de számítok Maxre is, hogy a dobolásával életet leheljen a dalokba, meg Paysonra és Steve-re, hogy kitöltsék a megfelelő részeket, valamint mindig várom Payson szólóit, vagyis mindkettőnknek van alkalma kitűnni. Afelvételek három napon át zajlottak, a konkrét dalok összepróbálása pedig eltérő időmennyiséget vett igénybe: volt, ami hat hónapig tartott, míg más dalok két hét alatt megvoltak. Eredetileg csak egy 4 dalos minialbum volt a terv, de ahogy jöttek egymás után az újabb és újabb témák, már nem volt kétséges, hogy az anyagból album lesz.”
Ajó death metal többnyire az erős riffeken és ezek összefűzésének képességén alapul, természetesen megfelelő zenei készségekkel. Mi alapján dől el, hogy egy új riff vagy ötlet elég jó ahhoz, hogy megtartsd?
„Ha napokkal az ötlet megszületése után is emlékszem arra, hogy egy riffet hogyan kell eljátszani, anélkül, hogy videófelvételt, vagy hangemlékeztetőt használnék, akkor megtartom. Néha vannak riffek, amelyekkel eredetileg lezárni szándékozom egy dalt, de aztán egy új szám alapjává válnak. Például az Infinite Resurrection nyitóriffje eredetileg a Beg For Life-ot zárta volna, de amint játszottam a témát, még több riffet írtam, és rájöttem, hogy ennek egy önálló dalnak kell lennie.”
Nyersen, brutálisan szól az új lemez. Milyen volt a stúdiózás? Általában teljesen felkészülten mentek stúdióba?
„Mindössze három napon át tartottak a felvételek, és most voltunk a legfelkészültebbek az összes stúdiózásunk közül.”
A80-as, 90-es években a technikásabb, gyorsabb amerikai és a hangulatosabb, sötétebb európai death metalt elég jól meg lehetett különböztetni egymástól, míg mára ez teljesen összekeveredett, bármilyen stílusú death metal felbukkanhat a világ bármely táján. Mi a véleményed erről, és meglátásod szerint milyen jellegű death metalt játszik a Tomb Mold, ha van ennek jelentősége?
„Én nagyon szeretem ezt az elegyítést. Ez néhány embert kiakaszt, akik vagy az egyiket, vagy a másikat akarják hallani, de a régi lemezek pont nekik valók. Elég, ha csak ezeket hallgatják. Én azt is szeretem, ha a death metalban több punk-elem bukkan fel. Szeretem a változatosságot. Nem úgy tekintek az olyan bandákra, amelyek közé mi is tartozunk, hogy ez ‘a death metal újhulláma’, vagy bármi effélére, hanem ezek mind csupán death metal zenekarok.”
Melyek a death metal legfontosabb klasszikusai a Tomb Mold tagjai számára? Mi a véleményed a jelenlegi színtérről?
„ANespithe (Demilich), a Dreams Of The Carrion Kind, a Slumber Of Sullen Eyes (Disincarnate), a Human (Death) és a Focus (Cynic) lemezek képezik az alapját annak, ahogy ma a Tomb Mold szól. Úgy gondolom, fantasztikus a jelenlegi death metal színtér! Nagyon sok remek zenekar működik napjainkban. Hogy konkrét neveket is mondjak: ott a pittsburghi Ritual Mass, az oslói Desolation Realm, aztán a Fetid Seattle-ből, a brooklyni Skullshitter vagy Costa Ricából a Bloodsoaked Necrovoid. Az underground tele van jobbnál jobb csapatokkal. Max még simán felsorolna 100 másik bandát neked! Olyan a srác, mint egy kétlábon járó death metal lexikon! (nevet) Azért is születnek demókazettáink, mert imádja ezt a formátumot.”
Hogy kezdtél el death metalt hallgatni?
„Mindig is rengeteg zenét hallgattam, de először igazából a skate punk kapott el, onnan meg jött a straight edge vonal, a hardcore, a powerviolence. Aztán megismertem a Terrorizert és rájöttem, hogy a deaqth metal a csúcs! (nevet) Hagyományos metalt például nem nagyon hallgattam soha. Van néhány black metal cucc, ami tetszik, és persze másfajta stílusok, zenék is tetszenek, de a death metal az, ami igazán nekem szól. Különösen a korai technikás cuccok, a középkorszakos Death, a Gorguts, az Oppressor, a Cynic. Otthon inkább ezeket hallgatom, a turnék közben meg minden mást, egy rakás új cuccot, demókat, EP-ket.”
Hogyan látod a death metal lehetőségeit, vagy más szavakkal, korlátait, és a jövőben milyen irányt vesz majd a Tomb Mold útja, ha nem korai még ez a jóslás?
„Ez jó kérdés. Ahangzásunkat akár a technikásabb irány felé is elvihetjük, vagy akár ambient-területek felé, amit egyesek árulásként foghatnak fel, ám számomra érdektelen az az út, hogy újraírjam a Manor Of Infinite Forms vagy a Planetary Clairvoyance lemezeket.”
APhosphorene Ultimate egy metal-mentes, atmoszferikus ambient tétel. Kinek az ötlete volt egy ilyen számot feltenni a lemezre? Milyen hatásaitok vannak a death metalon kívül?
„Max és én már akartunk ilyet csinálni. Ez a tétel a brit Mithras zenekar On Strange Loops dalának bizonyos részeire emlékeztetett bennünket. Max a szabadidejében ambient-zenét ír, így ezeket a témákat ő hozza a Tomb Mold számára. Én csak gitáron játszottam egy keveset, hogy feljavítsam a számot!” (nevet)
Korábban nem volt ismerős számomra Jesse Jacobi neve, aki a Planetary Clairvoyance borítóját készítette. Mit kell tudnunk Jacobiról és miért éppen őt választottátok?
„Annyit érdemes tudnod róla, hogy Jacobi egy nagyszerű festő az Egyesült Államokból. Beleszerettem a művészetébe, és valamennyien úgy gondoltuk, hogy ő lenne a tökéletes választás az új album borítójának megfestésére. Totálisan felvillanyozott a végeredmény!”
Miről szólnak a Planetary Clairvoyance szövegei? Általában ragaszkodtok a death metal bevett szövegtémáihoz, vagy igyekeztek tágítani a látókört?
„Ascience-fiction a fő téma. Az élet lezárulása, a megsemmisülő bolygó, biológiai fegyverkezés, amely idegen természetű. Ezek mind mélyebb jelentést hordoznak annál, ami a felszínen látható. Úgy vélem, a sci-fi tipikus témakör a death metalban. Aszövegeket ketten írjuk, Max és én, nagyjából fele-fele megosztásban. Az új lemezen ez úgy néz ki, hogy az Aoldal szövegeit én írtam, a B oldal pedig Maxé. Valójában az én szövegeim egy súlyos magánéleti krízisről szólnak, egy hosszú idő után befuccsolt, elcseszett kapcsolatról, de e bolygók összeütközése, a szellemvilágba vezető átjáró, majd az újjászületés leple alatt…” (nevet)
Európai koncertek a közeljövőben?
„Épp a múlt hónapban fejeztük be az első európai turnét az Of Feather And Bone és a Ritual Necromancy társaságában. Fantasztikus volt! Adán Killtown Deathfesten is játszottunk, az volt talán a csúcspontja az első európai kiruccanásunknak. Aszervező, aki egyben a turnénkat is szervezte, Daniel a legjobb arc!”
(az interjú eredetileg a novemberi HammerWorld magazinban jelent meg)