TODD LA TORRE
Rejoice In The Suffering
(Rat Pak Records)

Tudom, sokaknak bögyében van Todd La Torre, mert fel merte vállalni, hogy a Queensryche énekese legyen, ráadásul úgy, hogy Geoff Tate stílusában énekel, tovább éltetve a korai QR-örökséget. Nos, én már akkor nagyon hittem benne, amikor a floridai Crimson Glory élére állt egy időre. Iszonyúan reménykedtem, hogy majd készítenek új albumot, mert a Crimson Glory klasszikusokat Todd egy az egyben tudta hozni élőben. De aztán elhappolta őt a Queensryche, és én azzal is boldog voltam.

Mindezt csak azért mondom el, mert sokan egy szimpla utánzónak tartják, akinek nincs saját hangja. Nos, az első LaTorre szólóalbum szépen rácáfol a kétkedőkre. Ennek az anyagnak ugyanis elég kevés köze van a fenti bandákhoz, ha csak az nem, hogy ez is metal. Imádom, hogy Todd nem rejti véka alá, ő egy igaz heavy metal rajongó, aki immár nagyban éli a színpadról és a metal sztárságról szövögetett álmait. Itt ugyanis egy tényleg veretes power metal albumról beszélünk, zakatolós középtempókkal, teli tüdőből énekelt melodikus verzékkel és refrénekkel, de sokszor rekesztett, üvöltő részekkel tarkítva, virga szólókkal. Semmi okoskodás, semmi progoskodás, csak hardcore hajlengetés.

Ha hatásokat, összehasonlítási alapokat keresünk, akkor mondjuk a Vicious Rumors, a Sanctuary vagy a korai Metal Church, de még egy-két thrash banda, akár az Exodus is eszembe jut. És nagyon kell figyelni, hogy érezzük és ne csak hallomásból tudjuk, itt La Torre énekel. Nyoma sincs Geoff Tate-nek vagy Midnightnak. Na, jó, talán – az egyébként erős thrash jegyeket mutató – Darkened Majesty refrénjében valami felsejlik, de ott sem direkt módon. És ott van még két nóta: a Crossroads To Insanity, egy monumentális power lírai csodálatos refrénnel és az Apology, egy nagyon ütős, éteri és középtempós metal részeket váltogató dal. Talán ezek állnak legközelebb a Queensryche vonalához. De lényegében ennyi.

Nyers, belemenős, vad ez az album. Todd régi haverja, a gitáros Craig Blackwell áll a dalok mögött. És a fickó nem viccel, csak riffel ezerrel. Ha pedig éppen nem, akkor régisulis, síró-rívó gitárszólókkal szórakoztat minket. A Dogmata szépen megadja az alaphangulatot. Aztán jön a középtempós, kő metal Pretenders. Itt előbújik a hangszálak közül Warrel Dane is, a Sanctuary/Nevermore legendás néhai frontembere. A Hellbound And Down kő témája még a halottakat is életre kelti! Minden dalról el tudok mondani valami hasonlóan lelkesítőt!.Imádom, mert ez az album bizonyítja, hogy ha szólóalbumot készít az ember, azt nem kell feltétlenül elművészkedni. Lehet az egyszerű, de nagyszerű Heavy Metal is!

Cselőtei Lászó / 10

TODD LA TORRE – Crossroads To Insanity (a 2021-es Rejoice In The Suffering albumhoz)