Az Avantasia frontembere, Tobias Sammet elárulta, nagyon megviselte őt olyan zenésznagyságok közelmúltbeli elvesztése, mint Ace Frehley vagy Ozzy Osbourne:
„Nem szeretnék túl érzelgős lenni, hiszen ez egy pusztító, sokkal pusztítóbb dolog azok számára, akik közel álltak ezekhez a sztárokhoz. Akik magánszemélyként, apaként, férjként, családtagként, közeli barátként ismerték őket. De ha valaki távozik, aki hatalmas szerepet játszott a gyerekkorodban, mint Ace Frehley és Ozzy Osbourne, akkor mindig rájössz, legalábbis én így érzem, hogy a gyerekkorod egy része is velük együtt távozik. Mert én Ozzy Osbourne-ra és Ace Frehley-re különösen emlékszem. Az ő idei elvesztésük nagyon megérintett engem zenekedvelőként és egy olyan emberként, aki visszatekintett a gyerekkorára, és rájött, hogy ők mindig ott voltak. Ace Frehley a KISS eredeti tagja volt, a KISS pedig hatalmas szerepet játszott az életemben. Nélkülük valószínűleg soha nem vettem volna kézbe mikrofont, és nem léptem volna színpadra. Az volt az álmom, hogy úgy éljem az életem, hogy független legyek a mainstream világtól, hogy azt csináljam, amit akarok, a világ legcsodálatosabb dolgát tehessem – azaz zenélhessek –, hogy színpadra álljak, és rockzenész, utazó trubadúr legyek. És igen, Ace Frehley ott volt. A Shock Me, a Cold Gin, a Rock Bottom, a Rip It Out – ezek a dalok a gyerekkorom zenéi. És ott volt Ozzy Osbourne is. Számomra ő volt a heavy metal megtestesítője, a heavy metal lényegének megtestesítője, humorérzékkel megáldva. Ijesztő volt. Amit Ozzy csinált, az bizonyos értelemben kiszámíthatatlan volt. Más volt. Lázadó volt, rock and roll lázadó, ahogy ő maga is énekelte. Ugyanakkor egy bizonyos humorral kezelte a dolgokat. Mindig ironikus volt, és mindig érezni lehetett, hogy gúnyolódik a sorok között, és ezt nagyon szerettem Ozzyban. És igen, amikor valaki ilyen jelentőségű személy távozik, akkor, ahogy mondtam, a gyerekkorod egy része is elmúlik, és ez a két veszteség személyesen is érintett engem.”
***
Az Iron Maiden basszusgitárosa, Steve Harris 2026 márciusában tölti be 70. életévét. Ennek ellenére nem tervezi, hogy visszavonulna:
„Nem gondolok a nyugdíjba vonulásra. De mindannyian tudjuk, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor valamilyen okból kénytelenek leszünk megtenni. Még mindig formában vagyok, focizom, teniszezek és ilyesmik, de soha nem lehet tudni, mi vár ránk a sarkon túl. Ezért kell a lehető legjobban kihasználni az időt, amíg lehet, és minden koncertet élvezni, ami csak adódik. Ezt mondom már 10 éve, de most ez igazabb, mint valaha. Egy bizonyos értelemben félek abbahagyni, félek lelassulni. De az ilyen koncertek visszahozzák azt a bizonyos régi érzést. Sok szempontból nagyon hasonlóak. Arról az érzésről szólnak, hogy ott vagy, harcolsz a zenekarért, megpróbálsz minél több embert bevonni, és minden este bizonyítasz annak érdekében, hogy elérd azt, amit akarsz.”
Az utóbbi időben viszont egyre több zenekar vagy zenész jelenti be visszavonulását, amit a Behemoth frontembere, Adam „Nergal” Darski sajnálattal vesz tudomásul:
„Valahányszor a Guns N’ Roses a városban van, én mindig elmegyek és megnézem őket. Az összes ilyen legendás zenekarral az a helyzet, legyen az a Guns, az AC/DC, a kicseszett Metallica vagy a Maiden, hogy én elsősorban a zenéjük rajongója vagyok. Gyűjtöm a lemezeiket. Amennyire emlékszem, mindig is rajongójuknak mondhattam magam. És mindig azt mondom mindenkinek, akivel csak beszélek, hogy menjen el megnézni ezeket a zenekarokat. Vegyék meg a jegyeket, és menjenek ki megnézni őket, mert az idő repül. És elég egy szempillantás, és a Metallica már nem lesz többé, a kicseszett Maiden már nem lesz többé. És akkor majd azt fogják mondani, hogy ’ó, a francba, el kellett volna mennem megnézni őket’. Így van, rohadtul el kellett volna menned. Szóval minden alkalommal, amikor ezek a zenekarok Lengyelországba vagy bárhová máshová jönnek, ahol lehetőségem van megnéznem őket, akkor rohadtul megteszem, mert ez a korszak a végéhez közeledik. Még van néhány év, és remélhetőleg jó évek lesznek a fent említett zenekarok és mások számára. Akadnak még egyéb előadók, de egyre kevesebben. Csökken azon nagy, arénás, rocksztár zenekarok száma, akiket én példaképnek tekintek. Tudatában vagyok annak, hogy a Parkway Drive alighanem már arénás zenekar, de ez nekem semmit nem mond. Én nem tudom, mi az a Parkway Drive. Nem tudom, mi az az Avenged Sevenfold. Nem tudom, mi az… vagy ki az a Sleep Token. Ezek nem nekem valók. Ez nem az én DNS-em. Mind jól játszanak, nagyok a produkciók meg ilyesmi, de ha az előbb említett óriások elhagyják a földet, elhagyják a színpadot, fogalmazzunk így, akkor én magányos leszek. Nem lesz hová mennem.”
***
Egy óriás, az Anthrax egy új album kiadására készül, amelynek jelenlegi állapotáról a dobos Charlie Benante számolt be:
„Jövő év elején megjelenik az Anthrax új albuma. Már csak egy dal van hátra a keverésből, és nem azért mondom, mert a mi lemezünkről van szó, hanem azért, mert ez az album egyszerűen annyira jó. Tudom, hogy sokáig tartott elkészíteni, de szerintem az emberek nagyon meg fognak lepődni, és meg fogják érteni, és csak annyit fognak mondani: ’Istenem, ez megérte a fáradtságot!’ Legalábbis én így gondolom.”
A melodikus doom/death metal vonalas finn Swallow the Sun életrajzi könyvének angol nyelvű fordítása – néhány frissítéssel megspékelve – immáron elérhető a www.swallowthesunbook.com oldalon. A Matt Riekki által írt (és Salla Harjula által fordított) könyvben a zenekar tagjai mesélik el történetüket azon interjúk alapján, amelyeket az elmúlt negyedszázadban velük készítettek. Mindenki nyíltan beszél a bandán belüli belső konfliktusokról, a zeneiparral kapcsolatos nehézségekről és azokról a fájdalmakról, amelyeket a melodikus doom metal színtér csúcsára jutás érdekében el kellett viselniük. Persze, a könyv említést tesz az évek alatt létrejött nagyszerű barátságokról, valamint a zenekaron belüli erős akaraterőről, amelynek segítségével a srácok képesek voltak minden akadályt leküzdeni, amivel csak szembesültek. A könyvből kétféle kiadás létezik, a Classic és a Signature, ez utóbbi a banda összes tagjának aláírását is tartalmazza. Az előrendelés pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a megrendelő nevét belenyomtassák a könyvbe.
***
A Trafalgar Releasinggel együttműködésben a Megadeth bemutatja a Megadeth: Behind The Mask című filmet. A premierre világszerte január 22-én – azaz, a formáció utolsó albuma megjelenésének előestéjén – kerül sor. A filmben Dave Mustaine lehúzza a függönyt a zenekar történetéről, és néhány eddig nem ismert sztoriba is bevezeti a nézőket. A megtekintés során a közönség teljes egészében meghallgathatja az albumot, és megismerheti a frontember dalonkénti eszmefuttatásait is.
„Ez egy fantasztikus zenehallgatási esemény lesz – mondta Dave Mustaine. – Alig várom, hogy mindezt megoszthassam a világszerte élő többezer közeli barátommal. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megvalósítani ezt a filmet, különösen nektek, rajongóknak! Most pedig indulhat a buli… és adjátok ide a popcornt!”
