Skip to content

THY WILL BE DONE – Tizenöt év után új lemez

Három kislemez kiadását követően a Thy Will Be Done tagjai végre bejelentették a régóta várt új albumuk megjelenését. A hanghordozó szeptember 13-án, Pillar of Fire címmel kerül majd napvilágra, és annak rendje s módja szerint most egy negyedik single is érkezett hozzá, az Echoes and Narcissists.

A Pillar of Fire tizenöt év után az első nagylemeze lesz a zenekarnak. Egyben egy gyilkos kiegészítőként szolgál a nemrég a streaming szolgáltatásokon újra kiadott régebbi anyagokhoz, amelyeket George Richter maszterizált újra az Edestus Audio falai között.

„Ez a dal egy olyan perspektívából érkezik, ahol a nárcizmus, a hiúság és a látszólag lanyhuló munkamorál növekedését a mai társadalomban nagyrészt a közösségi média és az AI-technológiák hatásának tulajdoníthatjuk – mondta a Thy Will Be Done énekese és szövegírója, Jay Costa. – Az egyéni megjelenés felerősítésére tervezett platformok gyakran ösztönzik az önpromóciót és az érvényesítésre törekvő viselkedést; egy olyan környezetben, amely elősegítheti az állandó összehasonlítás és öncsodálat kultúráját, ahol a személyes ’értéket’ gyakran a like-ok és a követők száma alapján mérik. Ez egy visszautalás Echo és Narcissus mítoszára. Egy történet, amely (allegorikusan) még ma is aktuális. A közösségi média algoritmusai hajlamosak visszhangkamrákat létrehozni azáltal, hogy megszilárdítják a felhasználók meglévő meggyőződéseit és preferenciáit, korlátozzák a különböző perspektíváknak való kiszolgáltatottságot, és megerősítik az énközpontú nézőpontokat. Ezek a dinamikák együttesen hozzájárulhatnak egy nárcisztikusabb kultúrához és akadályozhatják a konstruktív párbeszédet. Szükség lehet annak kritikus vizsgálatára, hogy a technológia hogyan alakítja a saját társadalmi interakcióinkat.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw