Naiv címmel pár hete látott napvilágot a kilencedik Thy Catafalque album, a 2018-as Geometria lemez folytatása, Kátai Tamással pedig egy alapos interjút is találsz a februári HammerWorld magazinban.
Az Uzseka Norbert által készített interjúból többek között az is kiderül, hogy Tamás már másfél éve hazaköltözött Skóciából, Budapesten él és az új lemez legjava is idehaza született.
www.facebook.com/thycatafalque
Nagyjából másfél év telt el az előző album, a Geometria óta, volt már, hogy ennél sokkal többet kellett várni új lemezedre. Hogy állt össze a Naiv?
„AGeometria megjelenése után kevesebb, mint két hónappal költöztem haza. 2018 nyarát – átmenetileg – Makón töltöttem, de az összes cuccom – legalábbis a hangszerek és a számítógép – továbbra is bedobozolva várt arra, hogy stabil helyre kerülhessen. Végül csak októberben jutottam el oda, hogy a zenével kezdjek foglalkozni. Tavaly júliusig tartott, mire a kész anyagot elküldtem a Season Of Mist kiadónak. Vagyis ez nincs teljesen így, mert két dal – a Szélvész és a Tsitsushka – alapjai megvoltak már Edinburgh-ban, de ezen kívül semmi egyéb, a többi Budapesten készült. AGeometria után kellett az a kis szünet, mert nagyjából semmilyen elképzelésem nem volt, hogy merre kellene indulni és hogy mit szeretnék a következő lemezre. Ez amúgy most is így van.”
Hogyan készül egy-egy dal, mennyi idő és munka kell az első alapötlettől a végső verzióig?
„Erre elég nehéz válaszolni, tekintve hogy mind máshogy születik. Alapvetően az szokott lenni, hogy megírom a dal alapjait, átküldöm Martinának (Horváth Martina – SallyAnne, Nulah) vagy Gyulának (Vasvári Gyula – Perihelion) az énekhez, illetve a többi vendégnek, és amíg ők dolgoznak rajta, addig én másik dallal foglalkozom. Így például a Szélvész készült el legutoljára, annak ellenére, hogy 80 százalékban már kész volt Skóciában, de a Perihelion lemez és a körülötte zajló nem csekély bonyodalmak miatt Gyula csak bő egy évvel később tudta felvenni az éneket, pont addigra, mire más már nem is maradt hátra az albumból, és ez egy szép ívet rajzolt a képhez.”
Kik voltak most a vendégek, s mit tettek hozzá az albumhoz?
„Most szerepel a legtöbb vendég, szám szerint 11, bár ez egyáltalán nem volt betervezve, mégis úgy alakultak a dalok, hogy volt hely játszani izgalmas hangszerelésekkel. Vasvári Gyula és Horváth Martina nem először énekel TC lemezen, nagyon kedves emberek és remekül tudunk együtt dolgozni. Ugyanúgy felbukkan megint Kónya Zolcsi és Réti Balázs a Gire-ból, akik amellett, hogy nagyon régi zenésztársaim, a gyerekkori barátaim is. Szeretem, hogy rajta vannak a lemezeken, mert így kicsit olyan, mintha még lenne Gire. Rajtuk kívül Pál Zoli (Sear Bliss) játszik harsonán, Jelasity Péter szaxofonozik, Szabó Sándor kenán játszik, ami egy dél-amerikai fafúvós hangszer, Drótos Gábor a Guttedból csellón, hegedűn, brácsán és klasszikus gitáron játszik, Marilú Theologiti szintén csellón, illetve Kobza Vajk údon.”
THY CATAFALQUE – Tsitsushka (a 2020-as Naiv albumról)
Hogy-hogy visszaköltöztél Skóciából?
„Ennek személyes háttere van, családi okoknak szokták nevezni. 10 év sok idő, nagyon megszerettem Skóciát és minden évben megyek vissza egy kis időre, de most így alakult az élet.”
Inspirál Budapest? Van bármi a Naiv lemezen, amire hatott?
„Elég nehéz ügy ez. Makón születtem, ott éltem 33 évet, utána 10 év Edinburgh, ami egy 400 ezres város. Amilliós nagyvárosokat sosem szerettem, legalábbis huzamosabb ideig ott élni nem ideális számomra. Emiatt Budapest is idegen és nehezen találom a helyem itt, de igyekszem a jó dolgokra koncentrálni, és van az is. Mindenekelőtt a hatalmas kulturális és történelmi örökség, az hogy fizikailag meg tudom tapasztalni azokat a helyszíneket, utcákat, tereket, amikről annyit olvastam és az identitásunk része. Ez bizsergető és izgalmas. Meg az is jó, hogy este 8-ig nyitva van a posta… Azt nem tudom, hogy mindez mennyire hatott a Naivra, de szerintem inkább egyfajta eszképizmus jellemző a lemezre. Alegtöbb szövegben ott van az elvágyódás, tulajdonképpen az összesben, konkrétan a ‘messze’ szó is előfordul 3 vagy 4 dalban, különböző formában. Ezt csak utólag vettem észre, ez volt bennem ebben az időszakban.”
Az Embersólyom című Kaláka feldolgozáshoz készült egy gyönyörű klip is. Martinán kívül kik szerepelnek benne? És hogy került bele egy indián sámánnak kinéző figura?
„Igen, nagyon szép lett végül a klip. ABükkben, Magos-kőn sikerült felvenni, mindössze egy nap alatt. Akét másik hölgy közül az egyik a barátnőm, a másikuk pedig szintén egy kedves ismerősöm, aki a promófotókat készítette. ANeolunar lemez borítóján is ő szerepel. Az indián sámánnak kinéző figura egy indián sámán Peruból, aki Budapesten él. Ismertük korábbról és van egy hagyományos madárjelmeze, amelyben táncolni szokott hivatásos táncosként. Elég egyértelmű volt a kapcsolat a dalban szereplő embersólyommal. Meg nem szerettem volna egy totális magyar folkos klipet, inkább egy kollektív, egyetemesebb hangvételű videót. Alányok ruhái is Ukrajnából származnak.”
A teljes interjút elolvashatod a februári HammerWorld magazinban.
THY CATAFALQUE – Embersólyom (Kaláka, a 2020-as Naiv albumhoz)
THY CATAFALQUE – Naiv (a 2020-as album)
THY CATAFALQUE – Naiv
(01/24 – Season Of Mist)
01. A bolyongás ideje (4:55)
02. Tsitsushka (5:39)
03. Embersólyom (4:17)
04. Számtalan színek (2:34)
05. A valóság kazamatái (5:30)
06. Kék madár (Négy kép) (6:27)
07. Napút (3:48)
08. Vető (8:17)
09. Szélvész (5:36)