Skip to content

THY ART IS MURDER – Kirúgták az énekes CJ McMahont

A Thy Art Is Murder szeptember 22-én kirúgta CJ McMahon énekest, és az is bejelentésre került, hogy a frontember énekhangját is eltávolították az új, Godlike című albumról.

A zenekar közleménye szerint az elbocsátás részben McMahon közelmúltbeli transzellenes megjegyzései miatt történt, hozzátéve azt, hogy a probléma ennél jóval összetettebb volt. A frontember a közösségi médiában értesült a kirúgásáról.

Aki nem tudná, CJ McMahon augusztusban osztotta meg a politikai kommentátor Matt Walsh egyik videóját, egy meglehetősen transzfóbiás hozzászólás kíséretében. Walsh eredeti posztjában egy nő megkérdezte a gyermekétől, hogy fiú-e vagy lány, mire a gyerek azt válaszolta, hogy „mindkettő”. McMahon a képaláírásában úgy reagált, hogy a gyereket kérdező nőt „halálra kellene égetni”, amit aztán jelentettek, és fenyegető hangvétele miatt később le is vettek.

CJ McMahon azóta már nyilvánosan is elnézést kért a félreérthető megjegyzése miatt, de úgy tűnik, mindez már nem hatotta meg a zenekar tagjait…

„Az idő előre haladtával örömmel mutatunk majd be nektek egy új énekest, aki a hét elején fejezte be az új album vokálfelvételeit, és csatlakozik hozzánk a Godlike európai turnéja során, ami néhány nap múlva fog elkezdődni, a Whitechapel, a Fit For An Autopsy és a Spite társaságában. Mi továbbra is arra összpontosítunk, hogy erőteljes zenét és felejthetetlen előadásokat nyújtsunk az elkötelezett rajongóink számára. Hálásak vagyunk a megértésetekért és a folyamatos támogatásotokért, miközben együtt vágunk bele ebbe az új fejezetbe!” – olvasható többek között a Thy Art Is Murder közleményében.

A történtek mindenesetre megosztják a rajongókat – sőt, a szakmabelieket is. A Falling In Reverse énekese, Ronnie Radke határozottan állást foglalt CJ McMahon kirúgása kapcsán, és úgy nyilatkozott, hogy 20 ezer dollárt fog küldeni a Thy Art Is Murder egykori frontemberének, így fedezve az elbocsátás okozta anyagi veszteségeket. Ronnie Radke arra is felszólította a rajongóit, kezdjék el bojkottálni a Thy Art Is Murdert McMahon kirúgása miatt…

Egy biztos, meglehetősen érdekes körülmények között lát napvilágot az a bizonyos Godlike album…

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw