A metalcore vonalas amerikai Thrown Into Exile egy új kislemezdalt adott ki Remorse címmel, amelyben egy vendégszóló erejéig az Arch Enemy legendás gitárosa, Michael Amott is felbukkan.
„A Remorse egy személyes dal, amely azt járja körül, mennyit vagyunk hajlandóak feláldozni önmagunkból valamiért, ami végül csak oda vezet vissza, ahonnan elindultunk, valamint bemutatja az ezzel járó érzelmi terheket, a múltbeli hibákat, a dolgokat, amelyeket jobban is kezelhettünk volna, és azt, hogy mindezt magunkkal kell cipelnünk” – mondták a zenekar tagjai.
„Az elmúlt néhány évben figyelemmel kísértem a Thrown Into Exile folyamatosan fejlődését, így amikor Mario felvetette a lehetőséget, hogy játsszak vendégszólót az egyik dalukban, egy pillanatig sem haboztam, hogy összeálljak jelenlegi turnépartnereimmel. Hallgassátok meg!” – tette hozzá Michael Amott.
„Mit is mondhatnék még, amit korábban ne mondtak volna el? Ő a dallamok mestere, és óriási megtiszteltetés, hogy a saját érzésvilágával és legendás dallamvezetésével gazdagította ezt a dalt. Micsoda élmény volt vele váltott szólókat játszani!” – lelkendezett Mario Rubio, a Thrown Into Exile gitárosa.
