Skip to content

THE ZENITH PASSAGE – Egyetlen riffre építkezve

A technikás death metalos The Zenith Passage második nagylemeze, a Datalysium július 21-én fog megjelenni, a Metal Blade Records gondozásában. A korong legfrissebb ízelítőjeként a Divinertia II-t kínálják fel számunkra az amerikai zenészek, egy videóklip kíséretében.

„Szövegét tekintve ez a dal arról a pánikról szól, ami a Datalysium kontextusában kiváltja azt, amit Big Bangnek is nevezhetünk. Az első részben egy zárt hurokban létező univerzális totalitást térképezünk fel. Egy bizonyos ponton bölcselkedik a ’több’ eszméjével. A Divinertia II-ban ez az eszme manifesztálja a ’többet’ a létezésbe, váratlanul kettéválva ismert és ismeretlen valóságokká, amelyben ma létezünk, és amely a zűrzavarból és a félelemből fakad. Zeneileg egy motívumos és ellenpontos témát tárunk fel és terjesztünk ki, amely különféle tempókban és lendületben alakul ki. A dal nagy része csak egyetlen riff, különböző sebességgel eljátszva, végig egy ismerős ritmikus motívumot alkalmazva. A kialakuló tempók mind triolából származnak, utalva a világegyetem számára, a 333-ra” – tették hozzá a szerzeményhez a legfontosabb tudnivalókat a zenekar tagjai.

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw