Skip to content

THE WILDHEARTS – Itt a ’93-as Earth vs The Wildhearts megkésett folytatása

A brit The Wildhearts egy vadonatúj kislemezt (és videóklipet) adott ki Troubadour Moon címmel, amely a március 7-én a Snakefarm Recordsnál megjelenő Satanic Rites of The Wildhearts albumáról származik.

„Nemrég olvastam egy interjút egy ismert zenésszel, aki arról beszélt, hogy ma már nincsenek trubadúrok – olyan emberek, akik pusztán a zene szeretetéért zenélnek – mondta Ginger Wildheart, a banda énekese. – Úgy gondoltam, hogy ez egy érdekes megfigyelés, ezért foglalkoztam most ezzel, valamint azzal a gondolattal, hogy legyünk önmagunk, és ne hagyjuk, hogy a trend vagy a divat, a legújabb dolgok befolyásoljanak bennünket. Ha ezt megengedjük, fennáll a veszélye annak, hogy mindig egy lépéssel lemaradunk, vagy valaki más árnyékában leszünk…”

„Mivel az új Satanic Rites… album zeneileg és vizuálisan is tükrözi a klasszikus Earth vs… debütáló album szellemiségét és energiáját, logikus volt, hogy a Troubadour Moon klipje rengeteg utalást tartalmazzon – néhány nagyon finom és homályos – a zenekar dicsőséges korai napjaira – tette hozzá a Snakefarm Records-os Dante Bonutto. – Ráadásul a múlt ilyen módon történő elismerése remélhetőleg mosolyt csal a régi rajongók arcára, és aláhúzza azt a tényt, hogy a videók, az artwork és a fotók, tehát az összes képi anyag készítői a zenekar igazi rajongói, akik szenvedélyesen szeretik a részleteket. És ha valaki tudja, hogy miért van a klipben a Newcastle egykori menedzserére, Kevin Keeganre való egyértelmű utalás, az tényleg komoly rajongó! Tessék meghajolni!”

A kreatív módon briliáns Ginger Wildheart vitathatatlanul az Egyesült Királyság legjobb és legtermékenyebb dalszerzői közé tartozik, a The Wildhearts pedig nemrégiben írt alá egy világméretű szerződést a Snakefarm / Integral kiadóval.

„A Satanic Rites… dalai egy átmeneti időszakban íródtak, a rendkívül negatívból a pozitívba – vette vissza a szót Ginger Wildheart. – Rájöttem, hogy mennyi kontrollom van a mentális egészségem felett, és a számok ebből a felismerésből születtek. Van itt minden – fülbemászó refrének, igazi f… off riffek, düh, frusztráció, elfogadás és kinyilatkoztatás, rengeteg őrült kitérővel. Az album pesszimistán indul, majd úgy végződik, hogy ’Á, szóval megváltoztathatom az életemet?’. Ez egy hard rock album azoknak, akik szeretik a hard rockot!”

Az 1993-as Earth vs The Wildhearts album kései folytatásának tekinthető Satanic Rites of The Wildhearts lemez producere Jim Pinder (Bring Me The Horizon, While She Sleeps, Bullet For My Valentine) volt, a keverést pedig Jim Pinder és Carl Bown (Trivium, Machine Head, Bring Me The Horizon, While She Sleeps, Bullet For My Valentine) végezték el.

THE WILDHEARTS – Satanic Rites of The Wildhearts
(03/07 – Snakefarm Records)

1. Eventually
2. Scared of Glass
3. Troubadour Moon
4. Fire In The Cheap Seats
5. Kunce
6. Maintain Radio Silence
7. Blue Moon Over Brinkbum
8. Hurt People Hurt People
9. I’ll Be Your Monster
10. Failure Is The Mother of Success
11. Loyola (bonus track)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw