Skip to content

THE WALLKIDS – Új dal és klip az egri dallamos punk rock csapattól: Az élet szabadon

Az élet szabadon című dalához készült el a dallamos punk rockot játszó egri The Wallkids új klipje. A Nádasi István, azaz Gibbon vezette csapat még 2016-ban alakult, a 11 számos nagylemezük, az Erről ennyit! 2019-ben jelent meg. Stílusuk a Green Day és a Blink-182 vonalát követi.

Az új klipünket Szabó Normannal forgattuk, aki a Road zenekar hivatalos videósa. Az új dal és klipje lendületesebb lett az elődeinél, köszönhetően Sohajda Péter (Kerekes Band) hangmérnöknek és Norman fiatalos látásmódjának. A dalt még februárban írtuk, majd márciusban rögzítettük az egerszalóki Standing Wawes stúdióban. A klip forgatását is tavaszra terveztük, de az akkori helyzet keresztülhúzta a számításainkat.

Az élet szabadon című dal a mindenkori szabadságról szól, amelynek nincs szavatossága, nem lehet bezárni, mindig utat tör magának!

A kisfilmet Eger határában, egy bezárt gyártelep mellet forgattuk, a beltéri részeket, pedig Gibbon szobájában. Amúgy írjuk az új dalokat, valamint az ősz folyamán egy újabb klipet is forgatnánk.


The Wallkids – Facebook



THE WALLKIDS – Az élet szabadon (2020)



THE WALLKIDS – Erről ennyit! (a 2019-es album)







KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw