A heavy metalos The Virgos csatlakozott a Season of Mist kiadóhoz, amely hatalmas előrelépést jelent a pennsylvaniai trió számára. Az énekes/gitáros Andy Saba – miután évekig olyan együttesekben játszott, mint a Bad Seed, a Harm’s Way és a Nails – a bőgős/énekes Danni Crockett-tel és a dobos Eli Gerrityvel alapította meg a zenekart. A Sabbath-szerű súlyosság, a Manowar-méretű teatralitás és a stoner rock lendülete iránti közös érdeklődés hozta őket össze, és ez a keverék az idén megjelent Lord Have Mercy albumukra is jellemző.
Saba elmondása szerint a zenekar célja az, hogy a heavy metal stílus újra vadságot sugározzon, miközben az említett albumon a melodikus hardcore, a goth rock és a stoner metal hatásai is tükröződnek. A hanghordozó kitér egy olyan témára is, amit a frontember azon meggyőződése alakított ki, hogy úgy tűnik, mintha a világ visszafelé haladna. Látja, hogy körülötte terjednek a babonák, a konfliktusok és a hanyatlás, ezért komponálás közben ezt az őrületet tartotta szem előtt. Hozzáteszi, Lucio Fulci Conquest című filmje is befolyásolta az album hangulatát, és segített kiemelni annak középkori jellegét.
A Season of Mist nem csak a Lord Have Mercy albumot, hanem a zenekar komplett diszkográfiáját elérhetővé tette a streaming platformokon. A Yes című dal videóklipjét pedig a legnagyobb videómegosztó portálon lehet megtalálni.
https://thevirgos.bandcamp.com


