A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers srácairól legutóbb akkor kaptunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra. A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A „Monarchy Madness II.” turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása.
A The Trousers közel három évnyi érlelés után tavaly novemberben adta ki Animal Gun című nagylemezét, amelyen 10 dal kapott helyett. A Music Fashion gondozásában megjelent korong itthon és külföldön is rendkívül kedvező fogadtatásban részesült. Nálunk 9 pontot kapott, a dán Metallizer és a német Ox Fanzine 8, az olasz Rock Hard pedig 7 pontra értékelte a zenei anyagot.
A visszajelzések nyomán felfigyelt az együttesre a lett székhelyű, több nemzetközi irodával (pl: amerikai) rendelkező kiadó, a Sliptrick Records. A közelmúltban kétéves szerződést kötöttek a The Trousers-zel, aminek keretein belül első lépésben Európán kívül, fizikai és digitális formában terjesztik az Animal Gun albumot. Így a korong immáron elérhető lesz többek között Észak- és Dél-Amerikában, valamint Délkelet-Ázsiában is.
A bandának az elmúlt időszak sikerei hatalmas lendületet adnak a továbbiakra, amiről megbizonyosodhatunk május 19-én a Dürer Kertben is, ahol az idei klubszezont zárják a fiúk. Kőváry Zoliékhoz a lemezbemutatót tartó Slowmesh, a Trap6 és a Jackmans csapatok csatlakoznak az ünneplésben.