Skip to content

THE TROUSERS – Érkezik az új album

Közel három évnyi érlelés után november 9-én, szerdán megjelenik a The Trousers „Animal Gun” című nagylemeze. Ez lesz a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó zenekar hatodik albuma (korábbi megjelenések: „PLANETARY PROCESS”, „SOUL MACHINE”, „FREAKBEAT”, „MOTHER OF ILLUSION”, „INVISIBLE DARKNESS”).

A Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő korongon 10 dalt kap a nagyérdemű. A felvételeket Kőváry Zoliék a csapat korábbi dobosával, CS. Szabó Zoltánnal készítették a budapesti Artist Factoryban, a munkálatok pedig már 2019 végén elkezdődtek. A szuggesztív borító grafikája Vass Richárdnak köszönhető. A lemezen a zenekar tagjain (Kőváry Zoltán – ének, gitár; Locke Péter – gitár; Lázár András – basszusgitár, Gulyás Antal Samu – dob) kívül vendégszerepel Csányi Rita énekes (The Anahit) és Derecskei Zsolt (The Bits) billentyűs is. A zenei anyagon hallható dalok legjava a frontember, Kőváry Zoltán szerzeménye, de két számban akadt szerzőtársa is, a nyáron elhunyt bátyja, Kőváry Péter (Neo, Royal Rebels, Peter Kovary & the Royal Rebels, Stoned) személyében.

Az „Animal Gun” dalai: Hope Dies Last, Bag Of Bones, My Kind Of Business, Come Undone, The Great Beyond, Vanish In The Haze, Sunday Crimes, All Over Shakin’ Down, Animal Gun, Secret Symmetry

A lemezbemutatóra három nappal a korong megjelenését követően, november 12-én kerül sor Budapesten, az A38 hajón, ahol vendégként a Jackmans és a Hallucinatorz csatlakozik a srácokhoz.

A csapat nemrégiben publikálta a korong előfutárát, „Hope dies last” címmel, amelyhez a Barba Negrában forgattak egy performance-klipet Barna Máté és Havasi Balázs operatőrök segítségével. A videót a 2006-ban alakult, külföldön is nagy sikernek örvendő együttes énekes-gitárosának, Kőváry Zolinak az unokaöccse, Kőváry Dániel vágta. A szerzemény refrénjében egy rövid zenei idézetet is felismerhet a közönség, ami egy jellegzetes gitár-frázis, amit a Deep Purple „Highway star”-című klasszikusából emeltek át a fiúk, nem véletlenül, hiszen az elődeik iránti tisztelet, a hála kifejezése számukra fontos értékek. A „Hope dies last” szám már elérhető minden digitális zenei felületen.

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw